2p
A kormány már a második idegen nyelv óráiból is lefaragna, csak hogy egyet megtanuljanak a diákok.

A kormány a magyarok idegennyelv-tudásának fejlesztését célozza meg. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a kormány elfogadta a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatait és konkrét intézkedések kidolgozására kérte fel a minisztériumokat a magyar lakosság idegennyelv-tudásának növelésére.

Többek között korszerű idegennyelv-oktatási módszerek meghonosítását, a nyelvszakos tanári képzésben részt vevők külföldi részképzésének támogatását, a kéttannyelvű általános és középiskolai oktatás és az anyanyelvi idegennyelv-tanárok alkalmazásának ösztönzését tervezik. Terítékre kerül ezen felül a nyelvtanulási diákhitel bevezetése, idegen nyelvi táborok, tanulmányutak, diákcsereprogramok ösztönzése.

Nyelvtanulási diákhitel

Az ITM megvizsgálja a középiskolában oktatott második idegen nyelv óraszámának terhére az első idegen nyelv óraszámának esetleges növelését, valamint a külföldi filmek feliratozásának előtérbe helyezését is. A kormány szintén döntött arról, hogy a nyelvtanulási diákhitel bevezetéséhez, valamint az állami támogatású felnőttképzés idegen nyelvi programjai hatékonyságának javításához szükséges intézkedéseket még idén kidolgozza.

Nincs meg a nyelvvizsgád a diplomához? Óriási segítség jön

Újra elindítják a diplomamentő programot. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

Ahogy arról korábban már írtunk, meghirdették a felsőoktatásban végzettek számára szükséges nyelvvizsga megszerzését segítő újabb diplomamentő programot. Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság közleményéből a pályázati felület megnyitásának tervezett időpontja szeptember 3-a, hétfő 14.00 óra.

A társaság szerint a nemzetgazdaság fontos, hogy rendelkezésre álljon a megfelelően képzett, idegen nyelvet beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező humán erőforrás. A felsőoktatásban lévő hallgatók több mint egyötöde a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapja meg az abszolutórium és a záróvizsga után diplomáját, jelentős részük pedig később sem szerzi meg az oklevelet. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG