1p
A képviselők ma változtathatnak az idei költségvetésen az E.ON gázüzletágának állami felvásárlása miatt. A Ház határozathozatalai során dönthet a negyedik alaptörvény-módosításhoz benyújtott változtatási javaslatokról, valamint a Kossuth- és Széchenyi-díjjal járó pénzjutalom emeléséről is.

A hét második napján szokás szerint napirend előtti felszólásokkal kezdődik a parlament munkája, eltérés ugyanakkor, hogy a képviselők ezen a napon is tartanak határozathozatalokat.

A képviselők mára virradó éjszaka megtárgyalták, délelőtt pedig el is fogadhatják az idei költségvetés második módosítását. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter az E.ON gázüzletágának megvásárlásával kapcsolatos állami kezesség, illetve a fizetendő kezességvállalási díj mértékét kívánja megváltoztatni előterjesztésében. Ezek alapján az állam a szóban forgó adásvételi szerződésben meghatározott fizetési kötelezettség 80 százalékára, de összesen legfeljebb 256 milliárd forintra vállal kezességet - ez ügyben amúgy januárban már volt egy parlamenti vita és költségvetés-módosítás.    

A Ház emellett módosíthatja a választási eljárási törvényt, amelyet a KDNP-s Vejkey Imre azután kezdeményezett, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesség miatt visszaküldte az országgyűlésnek a képviselők által tavaly decemberben elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabály-változtatásokat. A kormánypárti képviselő indítványában azt szorgalmazza, hogy időben lépjenek hatályba a választókerületek beosztásának visszaküldött szövegben található korrekciói.

Alkotmány-módisítás: 47 indítvány

Az Országgyűlés emellett szavazhat az alaptörvény negyedik átírásához benyújtott képviselői és bizottsági módosító javaslatokról is, összesen 47 változtatási indítványról. A kormánypárti képviselők mindegyike által aláírt alkotmánymódosítás szintén az Ab egy korábbi döntésére reagál, arra, amelyben a testület alkotmányellenesnek minősítette az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit. Az előterjesztés elsősorban az ebben szereplő szabályok többségét emelné alkotmányos erőre, de alaptörvénybe foglalnák például a hallgatói szerződések lehetőségét is.   

A szavazások után terítékre kerülhet a kormány felnőttképzésről szóló törvényjavaslata, valamint az a határozati javaslat is, amely a birkózás olimpiai sportágként való megőrzése mellett áll ki. Az ülésnap további részében vita várható környezetvédelmi, agrár, továbbá közszolgálati tisztviselőket érintő törvénymódosításokról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG