1p
Magyar idő szerint éjjel 1 és 4 óra között zárnak be az amerikai szavazófülkék, és a korábbi tapasztalatok szerint szerda reggel, délelőtt érkeznek majd meg az első eredmények. Ha a közvélemény-kutatások megbízhatóak, akkor 8 államban lesz nagy verseny, ezek közül a legtöbb figyelmet Florida és Ohio kapja.

2012. november 6-án van az amerikai elnökválasztás, mely során az egyes államok megválasztják az elektori kollégium tagjait. A kollégium tagjai december 17-én ténylegesen is megválasztják az elnököt, akit január 20-án (magyar idő szerint este 6 órakor) iktatnak be.  

A tényleges elnökválasztás tehát decemberben lesz, de amikor minden államból megérkezik az eredmény, az elektorok száma alapján már lehet majd tudni a választás eredményét. Az amerikai választórendszer szerint ugyanis ha egy államban a többség demokrata vagy republikánus elektorokat választ, az állam által delegált minden elektor a többség akarata alapján szavaz az elnökválasztáson. Ez azt jelenti tehát, hogy államonként a győztes minden szavazatot visz.

 

Forrás: Wikipedia

Az ábrán látható, hogy mely állam hány elektort delegál, és az is, hogy a közvélemény kutatások alapján többségben demokrata (kék), republikánus (piros), vagy ingadozó (csíkos) szavazók élnek. Látható tehát az is, hogy nyolc ingadozó állam van, ezek közül is a legizgalmasabb a legtöbb elektort adó floridai (29 elektor) és az ohioi (18 elektor) eredmények lesznek.

Kiindulva a 2008-as választások menetéből, Ohioban magyar idő szerint éjszaka 1:30-kor zárnak be a szavazó körzetek. Négy éve Ohioban magyar idő szerint reggel 7-8 óra körül jelentették be az eredményt.

Az első eredmények azonban már megérkeztek.

Floridában, a legtöbb államhoz hasonlóan a legutóbbi választásokkor helyi idő szerint este nyolckor, tehát magyar idő szerint éjjel 2-kor zártak be a szavazó körletek.

További ingadozó államok közül fontos szerepe van Coloradonak, ahol 2008-ban egy órával később zártak a szavazó körzetek, mint Floridában. Az említett három állam azért is rendelkezik kiemelkedő szereppel, mert ha a két jelölt közötti különbség kevesebb fél százalékpontnál, a szavazatokat újra kell számolni. Emlékezetes, hogy 2000-ben hetekig tartott Florida államban a szavazatszámlálás, és így az elnök beiktatása is heteket csúszott..

A legfrissebb kutatások szerint, a nyolc ingadozó állam: Florida, Ohio, Colorado, Virginia, Észak-Karolina, Missouri, Iowa és Nevada. Ezek közül magyar idő szerint Virginiában éjjel 1 órakor, Észak-Karolinában éjjel 2:30-kor, Missouriban 2 órakor, Coloradoban 3 órakor, Iowában és Nevadában pedig hajnali 4-kor zárnak az urnák.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG