2p

750 millió dollárnyi katonai segítség Ukrajnának, digitalizálódó háborús bűnök, Mariupolban állítólag eltűnő holttestek. – Reggeli háborús összefoglaló.

  • A Pentagon a nyolc legnagyobb fegyvergyártó vezetői találkozójának ad otthont, akik a szükséges ukrán fegyverszállítmányokról fognak tárgyalni arra az esetre, ha a háború évekig tartana.
  • Az OPCW, a vegyi fegyverek vizsgálója komoly aggodalmát fejezte ki a Mariupolból érkező jelentések kapcsán.
  • Joe Biden egy iowai rendezvényen népirtásnak nevezte az ukrán civilek ellen elkövetett támadásokat.
  • Már 403 civil holttestét találták meg Bucsában.

Bucsa. Fotó: MTI/AP/Rodrigo Abd
Bucsa. Fotó: MTI/AP/Rodrigo Abd

  • Joe Biden a várakozások szerint egy, Ukrajnának nyújtott, 750 millió dollárnyi katonai segítségnyújtás bejelentésére készül.
  • Az Ukrán Belügyminisztérium 4 millió dollárnyi felszerelést kapott arra, hogy digitalizálja az orosz háborús bűnök bizonyítékait.
  • A legújabb adatok alapján már 870 ezren tértek vissza Ukrajnába a menekülők közül
  • Mariupol polgármestere azt nyilatkozta, hogy a háború kezdete óta körülbelül 21 ezer mariupoli civil halt meg: "Tudjuk, és van rá bizonyíték, hogy holttestek tűnnek el az utcákról" - mondta. "Tudjuk, hogy vannak úgynevezett koncentrációs helyek, ahol holttesteket rejtenek el, és a városban elkövetett kínzások bizonyítékait tervezik megsemmisíteni. Mi ezt népirtásnak, mi ezt háborús bűnnek nevezzük", mondta a televízióban.

  • Zelenszkij azt nyilatkozta, egyelőre nem lehet száz százalékos bizonyossággal megállapítani, milyen vegyi anyagot használtak Mariupolban kedden. Megfigyelők szerint azonban még túl korai azt mondani, hogy vegyi támadás történt.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG