2p
Kórházakat és szakrendelőket ellenőrzött a számvevőszék.
Domokos László MTI Fotó: Bugány János

Régóta ellenőrzik a hazai egészségügy különféle intézményeinek pénzügyeit, gazdálkodását az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szakemberei.

"Anarchia. Botrány. Ez a két szó, ami először eszembe jut" - foglalta össze a tapasztalatokat Domokos László ÁSZ-elnök a Magyar Időknek adott interjúban.

Nincs közbeszerzés

Domokos a napilapnak elmondta: találtak olyan kórházat, ahol szinte minden fontos terméket és szolgáltatást úgy vett meg az intézmény vezetősége, hogy nem folytatott le közbeszerzést, vagyis a vásárlásoknál minden lehetséges jogszabályt figyelmen kívül hagytak. Számos olyan kórház is akadt, ahol nem vezettek hiteles leltárt bizonyos eszközökről, így gyakorlatilag nem tudták megmondani, hogy adott pillanatban mekkora a készletük, miből mennyi fogy.

A vizsgálat megállapította, hogy rendszerszintű, az összességében több millió embert ellátó szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem.

Lehet jól is csinálni

A szakrendelők ellenőrzésekor két olyan intézményt találtak a fővárosban, ahol minden megfelelően ment, a szabályokat betartották, a közpénzt eredményesen és hatékonyan költötték el, ki is jöttek a keretükből. Olyan kórház is akadt, amely nagyjából szabályszerűen működött, ahol törekedtek az előírások betartására - mondta az elnök a Magyar Időknek.

Domokos szerint szemléletváltásra van szükség, amelynek egyrészt abban kell állnia, hogy az egészségügyi vezetők megfelelően bánjanak az állami pénzzel, az adófizetők pénzével, ezt a kormány szigorúan ellenőrizze.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG