|
| Az új Puskás Ferenc Stadion látványterve. |
A 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság két stadionjának építésében, modernizációjában is részt vesznek magyar kivitelezők – írja szerdai számában, az orosz nagykövetség közlésére hivatkozva a Népszabadság. Az értesülés szerint Kalinyingrádban és Rosztovban kaphatnak szerepet magyar cégek.
A magyar külügyminisztérium szerint a politikai szándék már megvan, konkrét megállapodás azonban még nincs az ügyben, ám a lap szerint biztosnak tűnik, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről is tárgyal ma Moszkvában.
A cikk felidézi, Vlagyimir Putyin orosz államfő februári budapesti látogatása után Orbán Viktor miniszterelnök tényként közölte egy háttérbeszélgetésen, hogy "a futballvébé egy stadionját elhozzuk".
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a ha


