2p
Hatalmas kiesést okoz a ritka csillagászati jelenség az energiatermelésben, milliárdokba kerülhet.

A csillaglesők most irigykedhetnek az amerikaiakra, augusztus 21-én ugyanis egy mintegy 113 kilométer széles árnyék vetül majd az Egyesült Államokra Oregontól Dél-Karolináig, mivel innen lesz látható a teljes napfogyatkozás. A ritka csillagászati jelenség (nálunk 1999. augusztus 11-én volt látható, és csak 2081-ben lesz a következő) ugyanakkor nem mindenkit csigáz fel, a Bloomberg cikke szerint ugyanis az energiatermelés látványos kiesésre számíthat, amit valahogyan ellensúlyozni kell. A probléma csak az, hogy ez nem gazdaságos.

Az augusztusi napfogyatkozás során ugyanis nagyjából 9 ezer megawatt energiától esnek el az érintett államok, ami egyes államokban, például Kaliforniában különösen kellemetlen – az állam teljes energiaigényének 40 százalékát napelemek biztosítják. Az esemény maga elég rövid, New York-i idő szerint délben kezdődik és délután négyre ér véget, a teljes sötétség ráadásul nem is tart pár percnél tovább, ám a Nap teljesítménye folyamatosan csökken ez idő alatt, percenként akár 90 megawatt teljesítményt is esve, ennyi időre pedig nem éri meg átállni fosszilis energiákra. A Bloomberg egyelőre nem közölt pontos becslést, hogy ez mennyibe kerülhet Amerikának.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság OKSZ: az árrésstop fenntartása nem szolgálja a vásárlók érdekeit
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 16:44
Az OKSZ szerint a kormány a szőnyeg alá söpri a magyar gazdaságban meglevő feszültségeket.
Makro / Külgazdaság Bejelentést tett Gulyás Gergely az árrésstopról
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 15:36
Augusztus 31-ig biztosan érvényben marad az intézkedés.   
Makro / Külgazdaság Köhécsel az EU egyik legnagyobb gazdasága
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 15:16
A francia hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve – áll az Insee francia statisztikai hivatal szerdán ismertetett végleges jelentésében.
Makro / Külgazdaság Hétórás munkanapot vezetne be egy európai ország, hogy növelje a dolgozók jóllétét
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 14:01
Hétórás munkanap bevezetését tervezi a montenegrói kormány, az ország gazdasági kamarája azonban szerdán arra figyelmeztetett, hogy a rövidebb munkanap nagyobb terheket róna a gazdaságra, amely nem biztos, hogy készen áll a globális kihívásokra.
Makro / Külgazdaság Kapaszkodjon: olcsóbb lesz tankolni
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 10:04
Mutatjuk a friss számokat!
Makro / Külgazdaság Év végén jöhet csak kamatcsökkentés
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 17:01
A Monetáris Tanács májusi kamatdöntő ülésén 6,50 százalékon tartotta az alapkamatot, a döntés megfelelt a várakozásoknak és az elemzői konszenzusnak is. A hazai alapkamat immár nyolc hónapja változatlan.
Makro / Külgazdaság Lendületet adott a forintnak Varga Mihály
Herman Bernadett | 2025. május 27. 16:34
Aggasztóak az inflációs kilátások, a növekedés szintén gyengén alakult, a jegybank azonban óvatos és türelmes, ezért nem változtatott az alapkamaton. Lehet, hogy az idén már nem is lesz kamatcsökkentés.
Makro / Külgazdaság Nem ezt várták a németektől
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 15:21
Az elemzők által vártnál kevésbé javult a fogyasztói hangulat Németországban a GfK és NIM-intézet júniusra vonatkozóan végzett felmérése szerint.
Makro / Külgazdaság Gyengült a forint, óvatos maradt Varga Mihály
Herman Bernadett | 2025. május 27. 14:01
Májusban is maradt a 6,5 százalékos alapkamat. Utoljára szeptemberben volt kamatcsökkentés, lazítás leghamarabb a második félévben lehet a szakértők szerint. 
Makro / Külgazdaság Mi történt? Kitört a jókedv Európában
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 13:41
Májusban javult az üzleti és a fogyasztói hangulat mind az euróövezetben, mind az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) havi rendszeres felmérésének kedden publikált legfrissebb száma alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG