1p
Bősnél már apad a Duna, közben egyre több helyen dőlnek meg a rekordok, Szentendrénél még sosem volt ilyen magas a vízállás. Budapesten 850 centi a vízállás, 10 centivel kevesebb, mint 2006-ban. Dunabogdányban ivóvízkorlátozás van érvényben a gát szivárgása miatt, Komáromnál vonatokat kellett leállítani, Esztergomnál lezárták a Mária Valéria hidat. A legfrissebb hírek az árvízhelyzetről.

Eddig 972 embert kellett kitelepíteni otthonából, hajnalig több mint 5,8 millió homokzsákot építettek be a gátakba, ebből 1,9 milliónál is többet pénteken éjszaka használtak fel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak szombat délelőtt Győrújfalu határában.



Komárom és Esztergom rendben van, ott nagyobb bajra nem számítunk, a következő veszélyes pont Pilismarót - mondta Orbán Viktor. Orbán Viktor megjegyezte, "eddig jól állunk, mert embert még nem veszítettünk, és súlyosabb fizikai sérülés sem történt", a gát pedig egyelőre se nem szakadt át, se nem sérült meg olyan súlyosan, hogy onnan az egységeknek le kellett volna vonulniuk.

Dunabogdányban szivárog a gát, ivóvízkorlátozást rendeltek el

Továbbra is szivárgások nehezítik az árvízi védekezést a Pest megyei Dunabogdányban, ahol kettes fokozatú ivóvízkorlátozást rendeltek el, vasárnaptól pedig a község egy részében zacskós vizet osztanak - közölte Pályi Gyula, a település polgármestere szombat délelőtt.

Pályi Gyula (Fidesz) elmondta, hogy jelenleg körülbelül négyszáz ember dolgozik a gáton, amelyet a "második vonalban" egy homokzsákokkal megrakott kerékpárút egészít ki. Ennek ellenére még mindig több helyen szivárgást észlelnek, amit újabb nagyobb mennyiségű homokzsákkal igyekeznek megfogni.

Annyi hivatásos áll rendelkezésre, hogy a községbelieket egyelőre haza kellett küldeni, mondván, jöjjenek vissza majd éjszakára - mondta Pályi Gyula.

Dömösön, Pilismaróton és Dobogókőn a csapvízből csak forralást követően javasolt fogyasztani, emellett a falvakban zacskós vizet osztanak, amelyet a vízszolgáltató biztosít. Elképzelhető, hogy szombaton hasonló intézkedésre lesz szükség Almásfüzitőn is - közölte a Privátbankárral az ÁNTSZ.
10 centire a rekordtól

A szombat reggel 9 órás adatok alapján Budapesten 850 centiméteres a Duna vízállása, az elmúlt 12 órában az előrejelzésnek megfelelően 25 centimétert emelkedett a vízszint - közölte az MTI-vel Budapest Főváros Védelmi Bizottsága, amely szerint a folyó hétfőn, várhatóan 895 centiméteren tetőzik a fővárosban.

 

Tetőzés előtt a Duna Budapesten. Fotó: Privátbankár


Befejeződött a Margitsziget árvízvédelmi megerősítése - közölte Tarlós István, főpolgármester, aki közleményében azt írta: felkészülten várják a Duna tetőzését.

Tarlós István még pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Margitszigetet 930 centiméteres vízállásig meg tudják védeni, bár belvízre számítani kell a sziget belsejében. A szigeten "tengeri kígyót" alakítottak ki: hetven darab húszméteres tömlőt fektettek le, amelyet először levegővel, majd vízzel töltöttek meg. Átmérője 90 centiméter, egy elem súlya 13 tonna.

Szentendrénél megdőlt a rekord

A Duna 760 centiméterrel elérte a 2006-ban mért árvízi szintet Szentendrénél szombaton délelőtt 10 órakor – mondta a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője szombaton délelőtt.

Kádár Kristóf közölte: továbbra is folyamatosan dolgoznak az önkéntesek a gátakon, pénteken éjjel 11 órától a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának katonái 24 órás ügyeletben őrzik és figyelik a teljes, 6,3 kilométeres szentendrei védvonalat.     A mobil árvízvédelmi falat 1 méterig érte el a folyó – tette hozzá.

Almásfüzitő és Komárom között nem közlekednek a vonatok

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között a Duna magas vízállása miatt 11 órától a további intézkedésig nem közlekedhetnek a vonatok - közölte a Mávinform.

Lezárták a Mária Valéria hidat

Lezárták az Esztergomot és a szlovákiai Párkányt (Stúrovo) összekötő Mária Valéria hidat szombaton - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A tájékoztatás szerint a lezárás szombaton reggel 8 órától van érvényben. Közölték, a legközelebbi átkelő személygépkocsik és 20 tonna össztömegnél kisebb tehergépjárművek számára a komáromi Erzsébet híd.

Bősnél már apad

A Csallóközben Bősnél éjszaka már tetőzött a Duna, vízszintje ezen a szakaszon lassú, de folyamatos csökkenésnek indult, hasonlóképpen Pozsonynál is, Révkomáromban azonban még csak szombaton napközben, Párkányban pedig vasárnap érheti el a folyó vízszintje a maximumot. Ausztriában az apadó dunai vízállás mellett már csaknem mindenhol az árvíz utáni helyreállításra összpontosítanak. Mindenütt apadnak a folyók Csehországban is, szombat reggel már csak három kisebb folyószakaszon volt harmadfokú árvízkészültség az ország déli részén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG