2p

Voltak halálos áldozatok is, de számukat még nem pontosították. Egyelőre az sem tiszta, terrortámadás volt-e.

Személyautó hajtott egy karácsonyi felvonulás résztvevői közé vasárnap az Egyesült Államokban, a Wisconsin állambeli Waukesha városában, több mint húszan megsérültek, a gyanúsítottat elfogták - közölte a helyi polgármester és a rendőrség.

Dan Thompson helyi rendőrfőnök legfrissebb tájékoztatása szerint voltak halálos áldozatok is, bár azt nem pontosította, hányan haltak meg. Ugyanakkor közölte, hogy egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.

A súlyos incidens helyi idő szerint nem sokkal délután öt óra előtt történt a Milwaukeetól 32 kilométerre nyugatra található Waukeshában.

A rendőrfőnök hangsúlyozta, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy az incidens terrorcselekménynek minősül-e. A történtek hátterét egyelőre homály fedi, így az a kérdés sem tisztázott, hogy az autót szándékosan vezették-e a tömegbe.

A tűzoltóság arról számolt be, hogy 11 felnőttet és 12 gyereket kellett kórházba szállítani. Shawn Reilly polgármester a WITI hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy tudomása szerint már elhárult a veszély. A helyi rendőrség megerősítette, hogy rendőrségi művelet van folyamatban, s felszólította a lakosokat, hogy kerüljék el a belvárost.

A CBS amerikai hírtelevízió regionális adója, a Channel 58 szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy lövések is eldördültek. A közösségi médiában megjelent felvételek szerint egy piros színű utcai terepjáró hajtott hátulról a felvonulóknak. Egy másik videón az látható, hogy a rendőrök tüzet nyitottak az útakadályon áttörő járműre.

"Ahogy az épületek között sétáltunk, (...) láttuk az utcai terepjárót áthajtani padlógázzal a felvonulás útvonalán. Aztán hangos csattanást hallottunk és az elütött emberek fülsiketítő sírását és sikolyát" - mondta Angelito Tenorio, a közeli West Allis egyik városi tanácstagja. Megerősítette, hogy az elgázoltak között gyermekek is voltak. A Twitteren több felvételen is látható volt, hogy a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG