4p
A Washington Post cikkében egyértelműen az USA megszégyenítésének nevezik, hogy nem sikerült megakadályozni, hogy a CEU elköltözzön Budapestről.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Sokáig úgy tűnt, hiába próbálja magára vonni Amerika figyelmét a CEU-üggyel a magyar kormány, azonban mégis Amerika csúfos szégyenével zárult a CEU-ügy, írja a Washington Post nyomán a hvg.hu. A nyáron David B. Cornstein lett a budapesti amerikai nagykövet, és jól mutatja, hogy milyen küldetéssel bízták meg, minthogy első útja a CEU-ra vezetett.

A Washington Post szerint a Trump-kormány szerette volna elérni, hogy ne űzzék el a CEU-t Orbánék Magyarországról, de

Cornstein ahelyett, hogy megszégyenítette és visszavonulóra kényszerítette volna CEU-ügyben az egyre diktatórikusabb magyar vezetőt, végig előzékeny volt vele, és ezzel hozzásegítette az egyetem elűzésére vonatkozó tervei megvalósításához.

A nagykövet azon kijelentése is az Orbán-kormány előtti meghajlásként értelmezhető, hogy Cornstein nem látott demokratikus intézményrendszer megsértésére vonatkozó jeleket az országban, miközben nyilvánvaló, hogy az ellenkezője az igaz, írja a rangos amerikai portál.

Majd Cornstein Orbánnal való szeptemberi találkozója után azt mondta, sikerült egyezségre jutniuk, mely szerint a CEU még jó ideig Magyarországon marad. Ehhez képest óriási amerikai kudarc, hogy az egyetem rövidesen költözik.

A lap hosszú cikkében végigveszi a CEU tavaly február óta kezdődött káváriáját, valamint azt is, hogy Cornstein és Orbán személyes találkozóján, amikor a nagykövet felvetette az egyetem ügyét, a magyar kormányfő válaszul hosszasan sorolni kezdte Soros György személye ellen tett kijelentéseit.

Cornstein egy, a nagykövetségen a héten adott interjúban ennek ellenére vonakodott bírálni Orbánt, sőt, a barátjának nevezte a magyar miniszterelnököt. Szerinte a konfliktus nem több, mint személyes ellenszenv Orbán és Soros között, és semmi köze az akadémiai szabadsághoz, ami ellentmond az amerikai kormány korábbi álláspontjának és az uniós államok véleményének.

Cornstein azzal érvelt, hogy ő egy másik ember ékszerboltjának a vendége (Cornstein az ékszerbizniszben dolgozott korábban - a szerk.), az egyetem egy másik országban van, és őt azért fizetik, hogy a kormánnyal dolgozzon együtt.

A budapesti Political Capital elemzője a Washington Postnak azt mondta, Orbán tudta, hogy az USA gyenge, és

bármily hihetetlenül is hangzik, így történt: egy tízmilliós ország autokratikus vezetője játékokat játszott az USA-val.

David B. Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy üzleti fórumon. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A lapnak nyilatkozó rangos amerikai tisztviselő elismerte, hogy vannak nehézségek az amerikai-magyar kapcsolatokban, de hozzátette, hogy találhatók haladásra utaló jelek is, elsősorban az energeiapar és a hadügyek terén. Ahogy a lapnak fogalmazott a név nélkül nyilatkozó diplomata: tú korai még megítélni az új amerikai hozzáállást, lehet, hogy elbukik, de ez most még nem tudható, viszont azt tudja, hogy az előző, Magyarország elszigetelését célzó politika nem működik.

A CEU elüldözése a legélesebb példája annak, hogy a magyar kormányfő nem hajlandó meghajolni az amerikai kéréseknek. Az egyetem kétpárti támogatást élvezett a képviselőházban.

Kovács Zoltán kormányszóvivő  is azt nyilatkozta, hogy nem volt a magyar kormányon nyomás a Trump-kormányzat részéről, hogy változtasson a CEU-val kapcsolatos álláspontján. Sőt, szerinte a Trump-vezetésnek sokkal józanabb a hozzáállása Magyarországhoz, mint amilyen Obama idejében volt.

Michael Ignatieff, a CEU rektora úgy vélte, hogy nem lehet akadmémiai szabadságról beszélni a törvények uralma nélkül, és a CEU most a törvénynélküliség helyzetében van. Egy év múlva egy olyan egyetemet lehet majd látni, amit tönkretett a politikai vandalizmus - tette hozzá Ignatieff.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG