3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az ATV Start lapszemléjében munkatársunkat kérdezték szerdán.

Donald Trump olyan lépéseket tervez, amelyek enyhíthetik a nemrég bejelentett vámintézkedések negatív hatásait az amerikai autógyárak esetében. A helyzet meglehetősen furcsa, hiszen a most enyhítendő negatív hatásokat épp Donald Trump idézte elő nemrég – mondta Gáspár András. A Klasszis Média lapigazgatója szerint most érkeztünk el abba a fázisba, hogy az amerikai gazdasági szereplők elkezdték megérteni, valójában mit is jelentenek a vámtarifák: egy farmer példáján keresztül mutatta be, hogy a pluszterheket nem más országok fizetik majd, hanem a tőlük importáló amerikai cégek. A helyzet továbbra is rendkívül képlékeny, napról napra változik, ami komoly terhet ró a világgazdaságra – az mindenesetre biztató (magyar szempontból nézve is), hogy úgy tűnik: a káros hatások jelentkezésekor Donald Trump hajlandó némi korrekcióra.

Egyre biztosabbnak látszik, hogy az árréstopot nemhogy kivezetik május végén, hanem épp ellenkezőleg: kiterjesztik újabb termékekre és szereplőkre is. Bár rövid távon csábítónak tűnhet, hogy olcsóbb lesz egy termék, hosszabb távon a verseny korlátozása, a piaci működés ellehetetlenítése károkat okozhat a kiskereskedelemben. 

A műsorban szóba kerültek a kormány új családpolitikai intézkedései is. A két- és háromgyermekes anyák adókedvezményét illetően Gáspár András elmondta: a kormánynak jelenleg csak annyi mozgástere van, hogy a jövőben képződő bevételeinek egy részéről lemondjon, a választásokhoz közeledve egyelőre ennyiben tud kimerülni az osztogatás. Mivel azonban az állami kiadások csökkenése nem várható (sőt, inkább növekedésre lehet számítani), a kieső adóbevételeket közvetve vagy közvetlenül azoknak kell majd pótolniuk, akiket nem érint a frissen elfogadott módosítás. A közelgő választás mellett a kormány lépéseit egyébként az is indokolhatja, hogy az elmúlt 15 év hangzatos intézkedései ellenére a hazai demográfiai folyamatok rendkívül aggasztóak.

Ami pedig a minden településen kötelező bankautomata-telepítést illeti: Gáspár András szerint ez is a kormány rendkívül szűk mozgásterét jelzi – egy olyan látványos intézkedés, aminek a költségét nem a büdzsének kell állnia. Látványos, mert a legkisebb faluban is letesznek majd egy ATM-et valahova – hogy valóban ez a legszükségesebb dolog a falvakban élők számára, az viszont kérdéses.

A teljes beszélgetést itt nézheti meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG