3p

Az Európai Bizottságnak az érintett tagállamok írásbeli értesítésével azonnal el kell kezdenie a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszer alkalmazását - mondta ki állásfoglalásában az Európai Parlament csütörtökön.

A képviselők a csütörtökön 478 szavazattal, 155 ellenszavazat és 29 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban üdvözölték az Európai Bíróság nemrég meghozott ítéletét, amely elutasította a Magyarország és Lengyelország által a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet ellen benyújtott kereseteket. A Parlament szintén üdvözölte a Bíróság azon következtetését, hogy a rendelet összhangban áll az uniós joggal és az Unió tagállami jogállamisággal kapcsolatos hatásköreivel.

A Parlament hangsúlyozza, hogy „legfőbb ideje”, hogy a Bizottság teljesítse a Szerződések őreként rá háruló feladatokat, és azonnal reagáljon a jogállamiság elveinek egyes tagállamokban zajló súlyos megsértésére, amely komoly veszélyt jelent az Unió pénzügyi érdekeire.

A képviselők szerint az oligarchikus struktúrákkal szembeni tétlenség az egész Európai Uniót gyengíti. Biztosítani kell, hogy az adófizetők pénze soha ne kerülhessen az Unió közös értékeit veszélyeztetők zsebébe, hangsúlyozzák.

Az Európai Parlament épülete Strasbourgban. Fotó: EP
Az Európai Parlament épülete Strasbourgban. Fotó: EP

A képviselők kiemelik, hogy a 2022. február 16-i bírósági ítéletre adott bizottsági válasz „nem megfelelő”, és a Bizottság köteles az uniós jogszabályokat a tagállamok választási menetrendjétől függetlenül végrehajtani.

Az állásfoglalás megjegyzi, hogy 2021 októberében a Parlament keresetet indított a Bíróság előtt a Bizottság ellen annak „időhúzási kísérlete” miatt és azért, mert nem alkalmazta a rendeletet és ezzel mulasztást követett el. A képviselők hangsúlyozzák, hogy a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszert mind az uniós költségvetésre, mind a Next Generation EU-ra alkalmazni kellene.

A magyar kormány nem aggódik

A feltételességi mechanizmus célja az uniós források védelme abban az esetben, amikor a kormányok a jogállamiságot megsértve használnak fel uniós pénzeket. Az erről szóló rendelet 2021. január elsején lépett életbe, de azt a Bizottság még nem alkalmazta.

2021. március 11-én Lengyelország és Magyarország az Európai Bíróságon támadta meg a rendeletet, annak megsemmisítését kérve. Az Európai Bíróság 2022. február 16-án elutasította a keresetet és fenntartotta a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet jogszerűségét.

A magyar kormány az EU Bírósága által hozott ítéletet úgy értékelte: annak indokolása kedvező, ha az ítéletet betartja a Bizottság, akkor nincs mitől félni. Gulyás Gergely szerint igazából még nehezebb is lett felfüggeszteni az operatív programokat, mint eddig volt - erről laptársunk, az Mfor.hu közölt összeállítást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG