1p
A görög állampolgárok fele-fele arányban támogatják, illetve elutasítják a nemzetközi mentőcsomag részét képező markáns létszámleépítést a közszférában; a túlnyomó többség szerint egyre mélyül a válság.

A Metron Analysis által készített felmérés szerint a görögök 47 százaléka támogatja a kormány által bejelentett létszámleépítést, míg 50 százalék szerint nem kellene elbocsátani embereket a közszférából.

A nemzetközi hitelezőkkel kötött, összesen 240 milliárd eurós mentőcsomag részeként az athéni kormányzat vállalta, hogy szeptemberig 12,5 ezer közalkalmazottat helyez át egy állami gyűjtővállalatba. Itt nyolc hónapjuk lesz arra, hogy új munkát találjanak. A lépés elsősorban tanárokat és városi rendőröket érint.

Az intézkedés sarkalatos pontja a mentőhitelnek, de sokak szerint a kormány ezzel csak azt éri el, hogy tovább duzzad a munkanélküliek száma.

Nem egyből rúgják ki őket

Az immár hatodik éve recesszióval küzdő országban a munkanélküliségi ráta közel 27 százalék, több mint duplája az euróövezet 12,2 százalékos átlagának.

"Most a szent tehenet vette elő a kormány, de sokan úgy látják, hogy a létszámleépítést valódi reformelképzelések hiányában, a nemzetközi hitelezők nyomására hajtják végre" - értékelt a felmérést végző szervezet vezető elemzője.

Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök ugyanakkor egy vasárnap megjelent interjúban védelmébe vette az elbocsátásokat. "Inkább azt szeretnék, ha a tartalmas munkát nem végző iskolai biztonsági őröket alkalmaznának, mint korházi ápolókat?" - fogalmazott.

Bár a nemzetközi pénzpiacok megnyugvással fogadták az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfői döntését, amelynek értelmében tovább folytatódik a mentőhitel részleteinek folyósítása, a görög állampolgárok borúlátóak a gazdasági kilátásokat illetően.

A megkérdezettek 70 százaléka szerint a görög gazdasági válság csak mélyül és 66 százalék látta úgy, hogy 2014 nehezebb év lesz mint 2013, 40 százalék szerint a meghirdetett reformok szükségesek ahhoz, hogy javuljon a gazdasági helyzet.

A görögök 70 százaléka szerint az országnak az euróövezetben kellene maradnia.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG