2p

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett hétfőn az előző napi merénylet elkövetőjeként, amelyben több mint 50-en, köztük gyerekek haltak meg egy politikai gyűlésen Pakisztán északnyugati részén, Hajber-Pahtunhva tartományban.

Az Iszlám Állam egy tagja "kapcsolta be robbanószerrel teli övét a nagy tömegben Khar városában, meggyilkolva a Dzsamiat Ulema-i-Iszlam (JUI-F) párt egyik helyi vezetőjét és más fontos embereit" - közölte a terrorszervezet Amak nevű hírszolgálatán keresztül.

A JUI-F konzervatív iszlamista párt körülbelül négyszáz támogatója várt a beszédekre, amikor a színpad közelében az öngyilkos merénylő felrobbantotta magát.

A pakisztáni terrorizmusellenes hivatal (CTD) egy magas rangú tisztségviselője, Saukat Abbász az AFP-vel közölte, hogy 54-en haltak meg, közülük 23-an fiatalkorúak, több mint százan pedig megsebesültek.

Több, mint ötvenen meghaltak. Fotó: Depositphotos
Több, mint ötvenen meghaltak. Fotó: Depositphotos

Az Iszlám Állam helyi csoportja már korábban is célba vette a párt gyűléseit és vezetőit, és általában terrorszervezetek régebben is gyakran követtek el merényleteket politikai rendezvények ellen Pakisztánban.

Az afganisztáni tálibokkal szövetséges pakisztáni tálibok (Tehrik-i-Talibán Pakisztán, TTP) közleményben ítélték el a merényletet. A TTP szerint a terrortámadás célja az volt, hogy szembe fordítsák egymással az iszlamista erőket. Zabihullah Mudzsáhid, az afganisztáni tálibok szóvivője a korábban Twitterként ismert X közösségi platformon közzétett bejegyzésében kijelentette, hogy "semmiképpen sem lehet igazolni az ilyen bűncselekményeket".

Maulana Fazl-ur-Rehman, a JUI-F elnöke az afganisztáni tálibok hatalmának egyik támogatója a szomszédos országban, pártja pedig az iszlámábádi kormánykoalíció tagja. Pakisztánban 2023 őszén parlamenti választások esedékesek. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG