3p

Az izraeli hadsereg (IDF) folytatja támadó hadműveleteit és előrenyomulását a Gázai övezetben - jelentette be a katonai szóvivő csütörtök reggel.

A gázai szárazföldi hadműveletek során számos fegyvert találtak az övezet északi részén fekvő Dzsabália egyik iskolájában. Az IDF jelentése szerint az elmúlt napon több tucat légitámadást hajtottak végre az iszlamista Hamász terrorszervezet hozzávetőleg 230 célpontja ellen a Gázai övezetben. A délen található Hán-Júnisz térségében a légierő megsemmisített egy rakétakilövő-állomást és egy épületet, ahol terroristákat azonosítottak.

Sati térségében a levegőből semmisítettek meg egy fegyveres osztagot, az izraeli haditengerészet a terrorszervezetek tengeri erőit támadta a Gázai övezet partjainál. Éjjel két, Libanonból indított rakéta esett lakott területre északon, a határhoz közeli Kirjat Smóna városban. A városból korábban kitelepítették az ott élőket, s a helyi önkormányzat szerint senki nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett. A Hezbollah libanoni síita milícia vállalta magára a támadást.

A libanoni mentők jelentése szerint egy nő életét vesztette egy épület elleni izraeli támadásban a határ melletti Marun al-Rasz faluban. A libanoni jelentés szerint a nő élettársa is megsérült. Az izraeli hadsereg csütörtök reggel bejelentette, hogy elesett három - egy 19, egy 20, és egy 21 éves - katona a Gázai övezet északi részén folyó harcokban, nyolcan pedig súlyosan megsebesültek. Ezzel a szárazföldi harcok október végi kezdete óta 137, a háború október 7-i megindítását kiváltó terrortámadás óta pedig 469 izraeli katona vesztette életét.

A hadsereg kérésére Izrael legfontosabb műszaki felsőoktatási intézménye, a haifai Technion január 14-re halasztotta a tanév első szemeszterének kezdetét. Az izraeli egyetemek és főiskolák jelenleg a háború miatt december végére hirdették meg az idei tanévkezdést. A halasztás oka, hogy a diákok jelentős része, és az oktatók egy része is tartalékos katonai szolgálatban van a háború miatt. A háború kezdete óta a vényköteles nyugtatók fogyasztása 21 százalékkal, a vény nélkül kapható nyugtatók fogyasztása pedig mintegy 90 százalékkal nőtt Izraelben. A szakemberek szerint a háború kitörésétől december elejéig mintegy 30 százalékkal nőtt a depresszióval és szorongással diagnosztizált betegek száma az előző év azonos időszakához képest.

A gyerekek egy része, főleg a Gázai övezet környékén, az ágy alatt alszik még ma is, több mint két hónappal az október 7-i terrortámadás után - közölte Tali Smueli pszichiáter, a Makkabi egészségbiztosító pénztár mentálhigiénés osztályának igazgatója a Háárec című újságban. A felnőtteket is olyan súlyos tünetekkel utalják mentálhigiénés kezelésre, mint a kontrollálhatatlan sírógörcs, munkába állási nehézségek és számos más, depressziós tünet.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG