3p

Putyin külügyminisztere azt mondta, hogy az ukrán elnök békeformulája ultimátumot jelent Moszkva számára.

Ultimátumot jelent Oroszország számára a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által előterjesztett "békeformula" - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy, a BRICS-államok vezetőinek személyes képviselőivel (serpákkal) szerdán tartott moszkvai találkozóján. 

"Az Egyesült Államok és szövetségesei a hírhedt +Zelenszkij-formulát+ (.) erőltetik, és úgy próbálják bemutatni a nemzetközi közösségnek, mint a rendezés egyetlen lehetőségét. Az, hogy ez a lehetőség nem más, mint ultimátum Oroszországnak, hogy egyszerűen kivitelezhetetlen, és nem válik becsületére azoknak, akik külpolitikai döntéshozóként és hatékony irányítóként próbálják magukat feltüntetni, mindenki számára világos" - mondta Lavrov.

Lavrov kivitelezhetetlennek tartja a Zelenszkij-formulát. Fotó: MTI/EPA
Lavrov kivitelezhetetlennek tartja a Zelenszkij-formulát. Fotó: MTI/EPA

Rámutatott: Kína, Brazília és Dél-Afrika kezdeményezéseire az ukrajnai rendezésben nincs szüksége a Nyugatnak.

"Megkérdeztem azokat, akik részt vettek a +békeformuláról+ rendezett davosi találkozón, hogy a világ többsége ezekre a kezdeményezéseire mennyi figyelmet fordít. Azt mondták nekem, hogy semmi figyelmet nem kapnak. Nincs szükségünk kezdeményezésekre tőlük, egyáltalán nincs szükségünk semmire tőlük, csak arra, hogy eljöjjenek, beüljenek és megszámolják őket, majd egy új rekordszámot mutassanak be a világnak. Mindezt a Zelenszkij-féle +békeformula+ aktívumába fogják felírni" - hangoztatta.

A miniszter úgy vélekedett, hogy "ez a sajátjuktól eltérő véleménnyel szembeni teljes tiszteletlenség és annak semmibevétele".

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a Sputnik rádiónak nyilatkozva megdöbbentőnek és sokkolónak nevezte, hogy Josep Borrell európai uniós külügyi főképviselő a francia l'Obs című lapban kedden megjelent cikkében hibának nevezte az Oroszország és Ukrajna közötti megbékélés lehetőségét. Úgy vélekedett, hogy ez a gondolat csak nagyon nehezen foganhat meg egy diplomata fejében, mivel "ellentmond a diplomáciai munka lényegének".

Az Ukrajna győzelme az európai biztonság legjobb garanciája című cikkében Borrell hangot adott azon álláspontjának, hogy az Oroszországgal való megbékélési kísérletek ma ugyanolyan elhibázottak, mint a háború 2022-es kezdetén voltak. Azt írta, hogy Európának ehelyett fel kell szerelnie Ukrajnát a területének felszabadításához szükséges eszközökkel, beleértve a nagy hatótávolságú rakétákat és más fejlett rendszereket, és el kell köteleznie magát amellett, hogy mindent meg fog tenni, "ami csak szükséges lesz", hogy Ukrajna győzni tudjon.

"A mi segítségünkkel Ukrajna a történelem szemétdombjára küldheti Oroszország birodalmi ambícióit. Ennek kell vezérelnie tetteinket és gondolatainkat" - írta Borrell.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG