2p

Az osztrák ellenzéki pártok csalódottan reagáltak szombat este arra, hogy folytatja a kormányzást a Zöldek és az Osztrák Néppárt (ÖVP) kormánykoalíciója Sebastian Kurz kancellár nem sokkal korábban bejelentett lemondása után.

Miután a néppárti kancellár szombat este lemondott tisztségéről, és a szintén néppárti Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolta utódjának, Werner Kogler zöldpárti alkancellár üdvözölte a fejleményeket, és bejelentette a Zöldek és a néppárt kormánykoalíciójának folytatását.

Kevésbé lelkesen reagáltak az ellenzéki pártok a kancellárcserére, mivel az elmúlt napok tárgyalásai nyomán inkább abban reménykedtek, hogy az ÖVP kizárásával új, négypárti koalíció jön létre a szociáldemokraták (SPÖ), a szabadságpártiak (FPÖ), a liberálisok (NEOS) és a Zöldek (Grüne) részvételével.

Pamela Rendi-Wagner, az SPÖ elnöke csalódottan nyilatkozott arról, hogy a Zöldek nem léptek ki a koalícióból. Véleménye szerint ugyanaz a kormányzati politika fog folytatódni, mint eddig. Szerinte a néppárt "beáldozta" Kurzot, hogy a hatalomban maradhasson. Kijelentette, hogy Kurz ugyan már nem kancellár, de mint frakcióvezető és pártelnök "árnyékkancellárként" továbbra is ő mozgatja majd a szálakat. A szociáldemokrata politikus kételkedik abban, hogy a kormánykoalíció a jövőben sikeresen tud működni, és a kormányzati munka meghozza a stabilitást.

Beate Meinl-Reisinger, a NEOS elnöke megkésettnek nevezte a kancellár lemondását. Úgy véli, a feddhetetlenség nemcsak a kancellári, hanem a parlamenti frakcióvezetői tisztségnek is előfeltétele. "Kurz az új szerepkörben is kezében tartja majd a hatalmat" - tette hozzá.

Herbert Kickl, az FPÖ elnöke szerint Kurz azzal, hogy a képviselőket megillető mentelmi jog mögé menekül, megszegi azt az ígéretét, miszerint mielőbb tisztázni szeretné magát a korrupciós vádak alól. A szabadságpárti politikus is úgy véli, hogy Kurz ugyan már nem kancellár, de a néppárti politikai irányítás továbbra is nála marad.

A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik a kancellár közvetlen környezetében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG