3p
Nem sok ideje maradt azoknak, akik állami támogatást szeretnének lakástakarékuk mellé.

Megszünteti a lakástakarék-szerződésekhez járó állami támogatást egy, a parlamenthez benyújtott kormánypárti törvénymódosító javaslat. A jogszabály-módosítás értelmében a lakástakarék-szerződésekhez nem járna a jelenleg 30 százalékos, évente maximum 72 ezer forintos állami támogatás.

A KSH adatai alapján a magyar piacon működő lakástakarék-pénztáraknál lévő lakáshitel-állomány 385 milliárd forintot tett ki az idei első félév végén, ez a teljes lakáshitel-állomány több mint 12 százalékát tette ki. A bankok kezében 1773 milliárd forintnyi lakáshitel volt, ami a teljes hitelállomány 57 százaléka.

Mennyi idő maradt?

Az igazi kérdés most az, mennyi időnk van biztosítani a lakástakarék mellé járó állami támogatást? A gyorsan elfogadott módosítás után az OTP Lakástakarék közzétette hivatalos menetrendjét – jelezte a Bank360 szakportál. A bank közleménye szerint

  • a mai nap (2018.10.16.) az utolsó nap, amikor még van lehetőség szerződni
  • partneri szerződéskötés esetén a szerződés leadási határideje a szerződéskötést követő 2. munkanap
  • a szerződés megkötését követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb október 31-ig kell megtenni az első befizetést.

Veres Patrik, a Bank360 szakértője felhívta a figyelmet: hogy a törvény elfogadását követően további részletek láthatnak napvilágot az állami támogatással kiegészített lakástakarékpénztári megtakarítással kapcsolatban. Sokáig viszont nem érdemes gondolkozni, ha biztosítani akarjuk az akár 720 000 forintos állami támogatást – tette hozzá.

Csányi Sándor a támogatás megszüntetéséről nem egyeztetett előzetesen a Bankszövetséggel, a változásról ma értesült a hírekből, miután tegnap focimeccsen volt kollégáival. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: az üzleti környezet szempontjából aggályos lehet az, hogy ilyen rövid idő alatt zavarnak le egy ilyen horderejű döntést – ugyanakkor ilyen típusú intézkedéseket nem szoktak fél-egy évvel korábban bejelenteni, mert akkor évekre el lehetne tolni a hatását – értesült a HVG.

A cikk szerint a bankvezér üzletileg nem számít jelentős változásra, mivel nem egy jövedelemforrás, vagy egy támogatott hitel lehetősége esik ki. A kormány szándéka szerint az államkasszában maradó összeget a CSOK-ra kívánják fordítani, nem pedig megspórolni. Hozzátette: jelenleg elég korlátozott a lakás-takarékpénztárak által felhasználható forrás köre – ha a támogatást szélesebb körben lehet felhasználni, akkor kedvező is lehet ez a változás.

Frissítés: Az online lakástakarékpénztár-nyitási opció már el is tűnt az OTP weblapjáról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG