3p

Szombat esti háborús összefoglaló.

  • Az orosz Wagner-csoport 100 katonából álló csoportja közelebb költözött a lengyel határ melletti fehéroroszországi Grodno városához – mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, felhívva a figyelmet egy esetlegesen „veszélyes” helyzetre.
  • Kirillo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának vezetője kilátásba helyezte, hogy az ukrán erők „hamarosan” behatolnak a Krímbe, hogy visszafoglalják az Oroszország által 2014-ben elcsatolt félszigetet.
  • Minden tömegrendezvényt lemondtak a dél-oroszországi Rosztovi területen, az Azovi-tenger partján fekvő Taganrogban, miután pénteken egy lelőtt ukrán rakéta lehulló darabjai több embert megsebesítettek, és károkat okoztak – közölte a helyi közigazgatás Telegram-csatornáján. Az incidensnek nincs halálos áldozata. Amint Vaszilij Golubjev, a Rosztovi terület kormányzója elmondta, a rakéta darabjai a város központjában, a helyi szépművészeti múzeum területén értek földet. Károsodott az épület fala és teteje, valamint a szomszédos többlakásos társasház, továbbá garázsok és gazdasági épületek. Hatósági közlés szerint 16 ember kért orvosi segítséget, közülük tízet kórházba szállítottak. Utóbbiak közül kilencen közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek, egy sérült súlyos állapotban van. Gyerekek nincsenek a sérültek között. A moszkvai védelmi minisztérium közlése szerint az orosz légvédelem által lelőtt ukrán eszköz egy szovjet gyártmányú SZ-200-as légvédelmi rakétából átalakított támadó rakéta volt.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton arról számolt be, hogy meglátogatta az ország keleti részén, Bahmutnál (korábbi nevén Artyomovszk) húzódó frontot, és köszönetet mondott az ott harcoló ukrán katonáknak az elkötelezettségükért. Az ukrán elnök hivatal azt közölte, hogy Zelenszkij Csasziv Jarba látogatott a Donyecki terület ukrán ellenőrzésű részében. Az elnök a Telegram-csatornájára feltöltött videójában beszélt látogatásáról. A felvételen látható, hogy több katonával kezet ráz, és kitünteti őket az ukrán hadsereg különleges erőinek ünnepe alkalmából. Zelenszkij arról is beszámolt, hogy a katonai parancsnokság tájékoztatta a front helyzetéről, erről azonban nem osztott meg részleteket.
  • António Guterres, az ENSZ főtitkára bírálta Oroszország „maroknyi gabonaadományát egyes országoknak”, amelyek szerinte nem ellensúlyozzák a fekete-tengeri kezdeményezés megszűnésének következményeit.

Az ENSZ főtitkára nem elégedett az oroszok maréknyi gabonaadományával. Fotó: ENSZ / Mark Garten
Az ENSZ főtitkára nem elégedett az oroszok maréknyi gabonaadományával. Fotó: ENSZ / Mark Garten

  • Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott csúcstalálkozón a fekete-tengeri gabonamegállapodás újjáélesztését szorgalmazta.
  • Az ukrán állami atomenergetikai vállalat állítása szerint Oroszország illegálisan fogvatartott és megkínzott egy zaporizzsjai atomerőmű-mérnököt, miután múlt hónapban „elrabolta őt”.
  • Az UNESCO képviselői Odesszába érkeztek, hogy felmérjék a július 19-23-i orosz csapások által a kulturális és vallási helyszínekben okozott károkat.
  • Egy 9 éves kislányt és 10 éves bátyját Oroszországban tanúként idézték be egy, az anyjuk ellen indított büntetőeljárásban. Az édesanyát azzal vádolják, hogy többszörösen lejáratta az orosz hadsereget.

(The Guardian, MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG