3p

Herszon környékén készülnek támadásra, mindenkit arra kérnek, hogy meneküljön vagy bújjon el.

  • Az ukrán hatóságok felhívást intéztek Herszon és Zaporizzsja megyék orosz megszállás alatt álló területeinek lakóihoz, hogy “minden lehetséges módot kihasználva” hagyják el otthonaikat. Irina Verescsuk, a megszállt területek reintegrációjáért felelős miniszterelnökhelyettes így fogalmazott:

”Szükséges, hogy megtalálják a távozás útját, mert a fegyveres erőink meg fogják szüntetni a megszállást. Hatalmas ütközet lesz. Nem akarok senkit megijeszteni, mindenki úgyis ért mindent.”

  • A herszoni megyei tanács helyettes elnöke, Jurij Szobolevszki pedig tegnap arról beszélt, hogy tudja, mennyire nehéz az evakuáció, de “meg kell tenni”. Azoknak, akik nem képesek elhagyni lakhelyüket, azt tanácsolta, hogy készüljenek fel heves harcokra. “Fel kell készülniük arra, hogy újra biztonságos helyeket kell keresniük, szükségük lesz vízkészletekre és élelemre is, hogy csapataink támadását átvészelhessék” - figyelmeztetett.
    A régiót még a háború első napjaiban, szinte ellenállás nélkül szállták meg az orosz csapatok, a megszállók azóta igyekeznek saját közigazgatást kiépíteni ezeken a területeken, és minden jel szerint kelet-ukrajnai mintára egy újabb szakadár bábállam létrehozására készülnek. Az oroszok a Szeverodonyecknél és Liszicsanszknál komoly veszteségek árán elért győzelem után az elmúlt napokban egységeik újraszervezésével voltak elfoglalva, miközben tüzérségük és légierejük a frontvonal közelében, illetve Ukrajna távolabbi részein is heves támadásokat intézett polgári célpontok ellen.
    Az ukrán erők az elmúlt hetekben több kisebb ellentámadást indítottak Herszon környékén, és nyugati elemzők szerint is reális, hogy ezek egy nagyobb, a város, illetve a környező területek visszafoglalását célzó offenzíva előkészítését szolgálták. Kérdés persze, hogy a jól kiépített, jelentős tüzérségi támogatást is felvonultató orosz védelmi vonalak áttöréséhez valóban van-e elég ereje az ukránoknak, illetve hogy a mostani nyílt felhívások nem csak a figyelem elterelését szolgálják-e.

  • Közel 10 ezer ukrán katona érkezhet az Egyesült Királyságba, hogy többhetes katonai kiképzésen vegyen részt. Az erre kijelölt egységek közül az első már meg is érkezett, és tagjai találkoztak Ben Wallace brit védelmi miniszterrel is.
  • Újabb orosz tüzérségi és rakétacsapások érték Mikolajivot, Harkivot, Kijevi Riht és más ukrán településeket is szombaton, illetve a szombatról vasárnapra virradó éjszaka, Donyeck még ukrán kézen lévő területét különösen hevesen lőtték, több halálos áldozatról is beszámoltak az ukrán források.
  • Kanada kivételes engedélyt adott arra, hogy az Északi Áramlat 1 gázvezeték egy megjavított orosz turbináját visszaszállítsák Németországba. A gázvezetéken holnaptól “tervezett karbantartást” kezdenek az oroszok, a 10 napos munkálatok ideje alatt nem fog ezen a vezetéken át gáz érkezni Németországba, de sokan tartanak attól, hogy a gázszállítás a karbantartás végeztével sem fog helyreállni.
  • Közben egyre több olyan intézkedést jelentenek be Németországban, ami a várható gázhiányra való felkészülést szolgálja, szeptember közepétől nem lesz melegvíz számos iskolában, Berlinben a szabadtéri úszómedencék fűtését kapcsolják le, Kölnben az utcai közvilágítás fényerejét csökkentik 30 százalékkal.
  •  

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:49
Vitézy Dávid ismertette a dolgok állását.
Makro / Külgazdaság Vagyonvisszaszerzés: fontos pontosítás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:06
Csak az eredetileg is állami vagyont veszik vissza a kekváktól, de mi lesz a többivel?
Makro / Külgazdaság Kína nagyon berágott a brit kormányra – súlyos következményei lehetnek az államosításnak
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 13:06
Az egész brit gazdaságnak keresztbe tehetnek, ha nem kapnak kártérítést.
Makro / Külgazdaság Az igazság pillanatai jönnek keddtől a magyar gazdaság számára
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:33
Először Varga Mihályék döntenek, utána jönnek a fontos számok.
Makro / Külgazdaság Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:11
Amíg ő Sulyok Tamás helyét veszi át.
Makro / Külgazdaság Őrült meccsen dőlt el a bronzérem sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 08:24
Két csalódott csapat játszott egy teljesen őrült meccset.
Makro / Külgazdaság Amerikai szankciók fenyegetik Magyarországot, Washingtonban folytatódtak a tárgyalások
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 13:42
Az oroszországi energiaimport szankciójáról szóló amerikai kongresszusi törvényjavaslat is szóba került Hajdu Mártonnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének washingtoni megbeszélésein. Az Egyesült Államokban benyújtott tervezet szerint Magyarország is azok közé az országok közé kerülhet, amelyekkel szemben Washington akár 100 százalékos vámot vethet ki az orosz energiahordozók jelentős importja miatt.
Makro / Külgazdaság Olcsó? Drága? Így áll most a régióban a hazai benzinár
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 13:10
Ismét nyomás alá kerültek a hazai üzemanyagárak, mivel a közel-keleti régióban kiújult harcok rövid idő alatt több mint 20 százalékkal emelték az északi-tengeri Brent típusú kőolaj árát.
Makro / Külgazdaság A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
Herman Bernadett | 2026. július 18. 11:38
Az extrém alacsony vízállás miatt a Margit-sziget déli végén több tíz méterre be lehet sétálni a Duna közepén. A híd középső pillére is a szárazföldön áll. 
Makro / Külgazdaság Újabb óriáscég szekrényéből esett ki egy csontváz?
Kollár Dóra | 2026. július 18. 11:18
Két, világszinten is ismert élelmiszeripari vállalat történetében is találni sötét ügyeket kiszolgáltatott régiókban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG