2p

Jelenleg 12 959 000 munkanélküli van az uniós országokban, de tavaly ilyenkorhoz képest közel kétmillióval csökkent a számuk.

Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön azt közölte, hogy az euróövezet 19 országában átlagosan 6,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta júliusban, alacsonyabb a júniusi 6,7 százaléknál és a tavaly júliusi 7,7 százaléknál.

Az EU-ban 6 százalékra süllyedt a ráta a júniusi 6,1 százalékról és a tavaly júliusi 6,9 százalékról. 

Az idén júliusban 12 millió 959 ezer munkanélküli volt az EU 27 országában, ebből 10 millió 983 ezer az euróövezetben. Tavaly júliushoz képest az EU-ban 1 millió 854 ezerrel, az euróövezetben pedig 1 millió 576 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma.

Júliusban a 25 év alattiak körében a munkanélküliek száma 2 millió 630 ezer volt az EU-ban, ebből 2 millió 173 ezer az euróövezetben. A fiatalok munkanélküliségi rátája az EU-ban 14 százalék, az euróövezetben 14,2 százalék volt, ami csökkenés a júniusi 14,2 százalékkal, illetve 14,4 százalékkal összevetve.

Az uniós országok közül júliusban a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta Csehországban volt 2,3 százalékkal, amelyet Lengyelország követett 2,6 százalékkal. A legmagasabb ráta Spanyolországban volt, 12,6 százalék.

Az Eurostat kimutatása szerint Magyarországon a munkanélküliségi ráta júliusban 3,5 százalékra nőtt a júniusi 3 százalékról.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG