2p

Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230-240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap.

Kiemelték, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások adják a magyar gazdaság gerincét: a hazai cégek 99 százaléka a kkv-szektorhoz tartozik, és a foglalkoztatottak 72 százalékának biztosít megélhetést.

A kormány ezért 2010 óta következetesen támogatja a kkv-kat adó- és adminisztrációcsökkentő intézkedésekkel, valamint célzott programokkal.

A vállalkozások finanszírozását segíti az októberben bevezetett fix 3 százalékos kkv-hitel, valamint az „1+1” KKV Beruházásélénkítő Program második üteme.

Emellett a tavaly elindított Demján Sándor Program több mint 1400 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kkv-k beruházásait, hozzájárulva termelékenységük növeléséhez és méretugrásukhoz – ismertették.

„A háborús ellenszél ellenére a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével újabb lépéseket tesz a vállalkozások terheinek csökkentésére. A 11 pontos adócsökkentési csomag a tényleges vállalkozói igényekre épül, és minden vállalati struktúra számára kedvező változásokat hoz” - írták.

A 11 pontos adócsökkentési program fő elemeit felsorolva az NGM közölte: emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre; adókedvezmények segítik a kármentesítési és tisztaipari beruházásokat; támogatást kapnak az energetikai infrastrukturális beruházások; emelkednek a kiskereskedelmi adó sávhatárai; fél évvel eltolódik az üzemanyagok jövedéki adójának valorizációja; emelkedik a társasági adóelőleg gyakoriságának értékhatára; nőnek a mikrogazdálkodói egyszerűsített beszámolókészítés értékhatárai; három intézkedés jelentősen csökkenti az egyéni vállalkozók adminisztrációs terheit.

A minisztérium szerint a kormány célja változatlan: csökkenteni a vállalkozások terheit, ösztönözni a beruházásokat, megvédeni a munkahelyeket és erősíteni a magyar kkv-k versenyképességét.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG