2p

Huszonkét éves negatív rekordot döntött meg tavaly Svédországban a népesség növekedése - derült ki a svéd statisztikai hivatal csütörtökön nyilvánosságra hozott számadataiból.

Az adatok szerint 2023-ban 0,3 százalékkal, azaz 30 200-zal nőtt a svéd lakosság lélekszáma, ami a legalacsonyabb növekedésnek felel meg 2001 óta.

Két évtizedes negatív rekord Svédországban. Fotó: Depositphotos
Két évtizedes negatív rekord Svédországban. Fotó: Depositphotos

Ezt azzal magyarázzák, hogy az előző évhez képest a születésszám csökkent, és a korábbinál kevesebb bevándorló érkezett, miközben az országból elvándorlók száma növekedett.

Mint a számokból kiderül, a svéd nők termékenységi rátája 1,44 gyermek volt édesanyánként, ami szintén történelmi mélypontot jelent.

Svédországban 100 ezer 100 újszülöttnek adtak életet 2023-ban. Az új bevándorlók száma 94 500 volt, az előző évinél 8 százalékkal kevesebb, a kivándorlóké viszont a 2022-es adathoz képest 45 százalékkal, 73 400-ra nőtt.

Az új számok ismeretében megszólaló szakértők arra figyelmeztettek, hogy ha tovább folytatódik ez a tendencia, akkor az aktív népesség csökkenése miatt nehéz helyzetbe kerülhet a társadalombiztosítási rendszer finanszírozása Svédországban.

Az északi országok, köztük Svédország termékenységi rátája a csökkenés ellenére is a legmagasabbnak számít Európában, miközben a dél-európai országokban ellenkező tendencia figyelhető meg.

Az európai uniós statisztikai hivatal (Eurostat) adatai szerint az EU átlagos termékenységi mutatója 2021-ben 1,53 gyermek volt édesanyánként. Spanyolországban ez az érték 2021-ben 1,19 volt, a tavaly regisztrált születésszám pedig a legalacsonyabb volt 1941 óta; és tavaly Franciaországban is 6,6 százalékkal kevesebb gyerek született, mint tavalyelőtt.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG