2p

Öt év után tért haza, őrizetbe vették a katalán politikust.

A spanyol hatóságok őrizetbe vették Clara Ponsatí katalán függetlenségpárti európai parlamenti (EP) képviselőt kedden Barcelonában, aki öt év után tért vissza Spanyolországba, ahol letartóztatási parancs volt ellene érvényben.

Elfogása előtt Ponsatí sajtótájékoztatón elmondta: azután döntött visszatéréséről, hogy 2022 végén a spanyol törvényhozás módosította az ibériai ország büntető törvénykönyvét, és megszüntette az egyetlen olyan bűncselekményt, amely börtönnel fenyegette volna. Várható őrizetbe vételét jogellenesnek nevezte EP-képviselői mentelmi jogára hivatkozva.

A szeparatista politikus, aki a regionális katalán kormány egykori oktatási miniszter volt, 2017 októberében hagyta el hazáját Carles Puigdemont katalán elnökkel és három másik kormánytaggal együtt az alkotmányellenesen megtartott elszakadási népszavazás és a katalán függetlenségi nyilatkozat egyoldalú elfogadását követően.

Távollétében a spanyol legfelsőbb bíróság vádat emelt ellene engedetlenség és zendülés bűncselekménye miatt.

A bíróság 2019 októberében Puigdemont kormányának hét, Spanyolországban maradt tagját és két katalán civil politikai szervezet vezetőjét börtönbüntetésre ítélte. A spanyol kormány 2021 júniusában részleges kegyelemben részesítette és szabadon engedte őket.

Az EP a spanyol hatóságok kérésére két évvel ezelőtt felfüggesztette Clara Ponsatí, valamint Carles Puigdemont és Toni Comín katalán EP-képviselők mentelmi jogát. A döntés elleni fellebbezésüket az Európai Unió Bírósága elutasította. Tavaly májusban azonban a jogi testület felfüggesztette a határozat végrehajtását, és ezzel ideiglenes jelleggel visszaállította az EP-képviselők mentelmi jogát.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG