2p
Mind az Európai Unió egészében, mind az euróövezetben csökkent májusban az építőipar termelése.

Az Eurostat szezonálisan kiigazított adatai szerint az EU28 tagállamában májusban 0,7 százalékkal, az eurózónában pedig 0,5 százalékkal csökkent a termelés az előző hónaphoz képest. Éves összevetésben 1,1 százalékkal, illetve 0,8 százalékkal zsugorodott az építőipar teljesítménye.

Áprilisban az euróövezet 19 országában 0,3 százalékkal visszaesett, az unió egészében viszont 0,6 százalékkal emelkedett az építőipar kibocsátása márciushoz viszonyítva.

Havi összevetésben májusban a legnagyobb mértékben, 3,6 százalékkal Olaszországban hanyatlott az építőipari termelés, majd Románia (mínusz 3 százalék) és Nagy-Britannia (mínusz 2,3 százalék) következik.

A legnagyobb növekedést Svédországban (3,4 százalék), Csehországban (2,8 százalék) és Szlovéniában (2,6 százalék) regisztrálták. Magyarországon az Eurostat kimutatása szerint 0,9 százalékkal emelkedett a termelés.

Negatív rekordot döntöttünk

Tavaly májushoz képest a legnagyobb mértékben, 26,6 százalékkal Magyarországon esett vissza az építőipar termelése. Szlovéniából 21,2 százalékos, Lengyelországból pedig 13,8 százalékos csökkenést jelentettek. Ugyanakkor Svédországban 14,4 százalékkal, Romániában 7,5 százalékkal és Spanyolországban 3,1 százalékkal nőtt a termelés.

Az előző hónaphoz viszonyítva viszont a KSH jelentése szerint 0,8 százalékkal emelkedett az építőipar teljesítménye májusban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG