2p
24 előterjesztést is elfogadhat az Országgyűlés őszi ülésszakának kétnapos zárásán, köztük a a bankadót és a Quaestor-törvényt.

 

A képviselők a keddi szavazáson a bankadó csökkentése mellett akár az új Quaestor-törvényt is elfogadhatják.

 

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a képviselőknek arról kell dönteniük, hogy a házszabálytól eltérve már kedden szavazzanak az új Quaestor-törvényről szóló javaslatról, amely már tartalmazza a korábban alkotmányellenesnek nyilvánított pontok módosítását, így az igazságügyi miniszter szerint lehetővé teszi majd a károsultak gyorsabb és kiszámíthatóbb kárenyhítését.

A Ház abban az esetben fogadhatja el kedden az indítványt, amennyiben a képviselők négyötödöe hozzájárul a házszabálytól történő eltéréshez.

Az első ülésnap további részében a másnap elfogadni tervezett javaslatokat vitathatják utoljára a képviselők.

Csökken a bankadó

A felső adókulcs nagyobbat csökken, és a hitelezési aktivitást sem figyelik, nem lesz viszont plafon és nem változtatnak az adó alapján sem. Részletek >>>>

Kedden a parlament dönthet egyebek mellett a bankadó mértékén változtató indítványról, továbbá módosíthatja a közbeszerzési, az önkormányzati és az egyházi törvényt is. Szavazás várható a kormány azon előterjesztéséről is, amely kiterjesztené az ingyenes gyermekétkeztetést, emellett elfogadhatják a magyarországi nemzetiségek helyzetéről szóló beszámolót is.

A határozathozatalokat kérdések és azonnali kérdések követik, majd napirend utáni felszólalásokkal ér véget a parlament őszi ülésszakának utolsó ülése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG