3p
Miközben a magyar kormány szerint az Európai Parlament bevándorláspárti politikusai szavazták meg a Sargentini-jelentést, az igennel voksolók között számos, a migrációt kifejezetten ellenző néppárti politikus is található. Ők valójában nem a bevándorlást elutasító magyar politika, hanem a magyar demokrácia állapota miatt bólintottak rá a dokumentumra.
Melyik mosoly őszinte? Lehet szavazni! Orbán Viktor és Sebastian Kurz a salzburgi informális EU-csúcson. EPA/CHRISTIAN BRUNA

Sebastian Kurz továbbra is szigorúan fellépne az illegális migráció ellen – derült ki abból az interjúból, amelyet az osztrák kancellár adott a Facebookon a tegnapi salzburgi informális EU-csúcs után.

Kurz is megállítaná a migrációt

Kurz azt mondta: a menekültek EU-n belüli elosztása nem működik, ehelyett az illegális migráció megállítására kell fókuszálni. Szerinte alapvetően azt kellene elérni, hogy a migránsok el se induljanak Európa felé, ezért erősíteni kell az együttműködést az észak-afrikai államokkal. Ha pedig mégis útnak indulnak, akkor meg kell állítani őket, és ennek érdekében meg kell erősíteni az unió határvédelmi ügynökségét, a Frontext.

Az osztrák kancellár szerint a salzburgi csúcson – a korábbi találkozókkal ellentétben – már nem is az elosztásról folyt a vita, hanem arról, hogyan segítsék a bevándorlókat „kibocsátó” országokat, valamint miként erősítsék a Frontext.

Visszaküldené a menedékkérőket   

A kérdés ma már az, miként lehet elérni, hogy kevesebb illegális bevándorló jöjjön, és kevesebben haljanak meg út közben a Földközi-tengeren – emelte ki Kurz. Beszélt arról is, hogy a tengerből kimentett embereket vissza kell vinni a kiindulási kikötőbe, mert csak így lehet lerombolni a csempészek üzleti modelljét. Ezzel párhuzamosan az integrációra képes bevándorlóknak korlátozott számban legális utat kellene biztosítani Európába – fűzte hozzá.

Kurz ezzel megerősítette, hogy (a legális bejutás biztosításától eltekintve) ugyanolyan szigorú bevándorlás-politikát képvisel, mint Orbán Viktor miniszterelnök.

Barátból áruló

Mindez azért érdekes, mert a magyar kormány szerint az „Európai Parlament bevándorláspárti többsége” szavazta meg a Sargentini-jelentést, és a bevándorlás elutasítása miatt „büntették meg” az országot – ezt sulykolja a napokban indult kampány is. Az igennel szavazók között azonban ott volt az osztrák kancellár is.     

Kormányközeli publicisták ezután támadást indítottak az eddig barátként kezelt Kurz ellen, és árulónak kiáltották ki. A magyar miniszterelnök pedig - sajtóhírek szerint - szűk körben megbízhatatlan labancnak nevezte a kancellárt, a Kossuth Rádióban pedig azt mondta róla, hogy „ő egy, a harmincas évei elején járó fiatalember, aki beleesett ebbe a zűrzavaros vitába.”

Nem a migráció, hanem a demokrácia a kérdés

Kurz azonban nem a magyar migrációs politika, hanem a magyar demokráciával kapcsolatos aggályai miatt szavazta meg a Sargentini-jelentést. Nyilvánvalóan hasonló okból tette ugyanezt pártjának, az Osztrák Néppártnak az összes EP-képviselője, valamint számos más kereszténydemokrata politikus, köztük Manfred Weber néppárti frakcióvezető is.   

A néppártiak közül egyébként 115-en szavaztak igennel, 57-en pedig nemmel a jelentésre, 28-an tartózkodtak. Kétszer annyian vannak tehát azok, akik szembefordultak a magyar kormányfővel.

A Sargentini-jelentésnek csak kis része foglalkozik a migrációval. Alapvetően a magyar demokrácia állapotát elemzi, és azt mondja ki, hogy Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének. A jelentés itt érhető el magyarul.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG