2p
Néhány euróra vagy eurócentre csökkentenék az euróögyletek díjait.

Az Európai Bizottság alelnöke, Valdis Dombrovskis elmondása szerint a bizottság  javaslatot tett az euróban történő határokon átnyúló fizetések és a valutaátszámítás költségének csökkentésére az unióban. Az euróért és szociális párbeszédért felelős biztosa szerint ugyanis a jelenlegi szabályok szerint az euróövezet lakói és a vállalkozásai számára nem jelent különbséget, hogy a saját országukban vagy valamelyik más tagállamban végeznek euróügyleteket, akik azonban nem tagjai az övezetnek, azok számára ez megterhelő plusz költségeket jelent.

Az új szabályok révén valamennyi fogyasztó és vállalkozás ugyanakkora árat lesz köteles fizetni az euróövezeten kívül euróban teljesített unión belüli határokon átnyúló fizetésekért, mint a helyi hivatalos pénznemben végrehajtott belföldi fizetésekért. Ennek össze meglehetősen csekély, akár néhány euró vagy akár pár eurócent lehet, adott esetben azonban teljesen el is törölhetik a díjakat.

Gátolják a versenyt

A bizottság szerint a mostani díjak gátolják az egységes piacot, mivel akadályokat emelnek a más valutaövezetben árukat vagy szolgáltatásokat vásároló háztartások, a vállalkozások és különösen a kis- és középvállalkozások határokon átnyúló tevékenysége elé. A bizottság ezért javaslatot tett a valutaátszámítási szolgáltatások átláthatóságának és versenyének erősítésére azokban az esetekben, amikor a fogyasztók a sajátjuktól eltérő pénznemben vásárolnak árukat és szolgáltatásokat.

Ugyanakkor az új szabályozás előírja, hogy a fogyasztókat teljes körűen tájékoztatni kell, mielőtt ilyen fizetést végeznek, vagy külföldön használják kártyájukat, legyen szó ATM-ből való készpénzfelvételről, vagy kártyás fizetésről. A javaslat előbb az Európai Parlamenthez kerül, majd az Európai Unió Tanácsa fogadhatja el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG