2p
Tárgyalt ukrán külügyminiszter kollégájával Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.(Kép forrása: MTI, Marjai János

Magyarország a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt Ukrajnával, és azt kívánja, hogy keleti szomszédja erős és demokratikus ország legyen, amely tiszteletben tartja nemzetközi kötelességeit, és erőforrásként tekint a határain belül élő nemzeti kisebbségekre, köztük a magyar közösségre - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter az uniós és a keleti partnerségi programhoz tartozó országok külügyminisztereinek találkozóján vett részt.  A miniszter a Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel folytatott kétoldalú megbeszélését követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Ukrajnának semmilyen alapja nincs arra, hogy ne erőforrásként tekintsen kisebbségeire, vagy ennek az ellenkezőjét gondolja.

Magyarország mindig nyitott a konzultációra - tette hozzá Szijjártó Péter. Kiemelte, Magyarország azt várja, hogy Ukrajna ne csak szavakban, hanem tettekben is mutassa meg, hogy nem kiélezni, hanem megoldani akarja a kialakult helyeztet.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy Ukrajna hoz olyan döntéseket, amelyek a megoldás felé mozdítják a kialakult helyeztet. Mint elmondta, bizonyos tényezők azonban további aggodalomra adnak okot, ugyanis az ukrán oktatási törvény módosításának ügyében megígértekből Kijev semmit nem tartott be.

Ezek miatt van feszültség

Magyarország nem tudja a megoldás irányába tett lépésként értelmezni a nyelvtörvény első olvasatban történő elfogadását a kijevi parlamentben. Amennyiben a nyelvtörvényt ebben a formájában fogadják el, az lehetetlenné fogja tenni a magyar nyelv használatát a médiában és a kultúrában - fogalmazott.

A külgazdasági és külügyminiszter nyugtalanítónak nevezte továbbá, hogy a Mirotvorec nevű honlap magyar magánszemélyek adatait mindenki számára hozzáférhetővé tette. Mint elmondta, ezzel kapcsolatban arra kérte az ukrán külügyminisztert, lépjen fel az ügyben.

Szijjártó Péter közölte, aggodalomra ad okot az ukrán parlament honlapján található állampolgári petíciót is, amelynek célja, hogy deportálják a kárpátaljai magyarokat. Elfogadhatatlan, megengedhetetlen és visszataszító, hogy ma Európában ilyen javaslatra aláírásokat lehet gyűjteni - húzta alá. Mint elmondta, ukrán kollégájával egyetértettek abban, hogy ennek a jelenségnek véget kell vetni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG