3p
Magabiztos lett a brit Munkáspárt a konzervatívok Brexit-szerencsétlenkedését látva: bejelentették, hogy megvétóznak a parlamentben minden olyan, az EU-val kötendő megegyezést, ami nem tetszik nekik. Tőlük akár újabb népszavazás és bennmaradás is lehet, úgysem támogatták a kilépést.

Blair óta

Elemében a Munkáspárt, pedig már rég voltak jó pozícióban. Tony Blair 1997-től tartó hosszas miniszterelnöksége a virágkor volt számukra, de miután egy régi ígéret miatt átadta a hatalmat Gordon Brownnak, szinte lenullázódott a párt népszerűsége, amibe persze a 10 évvel ezelőtti válság is jócskán belejátszott.

2010 után aztán jöttek a konzervatívok David Cameronnal, aki végül az EU-tagságról szóló népszavazással tragédiába vezette országát, átengedve a kampányt a szélsőséges nacionalistáknak és saját pártja EU-ellenes részének, miközben ő maga meglehetősen gyengén kampányolt, de a Munkáspárt sem volt túl meggyőző.

Fogy az idő

Ezek után jött Theresa May, hogy a gordiuszi csomót feloldja és elfogadható megoldást találjon a kilépés mikéntjére. Úgy érezte, hogy közvetlen választói felhatalmazással kéne megnövelni legitimitását, hogy senki meg ne kérdőjelezhesse, bármilyen megoldást is talál. Ez azonban visszaütött: akkora népszerűségvezetést szenvedett el pártja, hogy csak kisebbségi kormányt tudott alakítani, melyet a brit érzelmű északír párt támogat kívülről.

Mindezzel mostanáig el lehetett húzni az időt, de miután már csak fél év maradt hátra az EU-tagság megszűnéséig, és még mindig nincs semmilyen megállapodás, miközben a lakosság hangulata is jócskán megváltozott, látván az eddigi és még várható gazdasági nehézségeket, az ellenzéki Munkáspártnak megjött a hangja. Úgy vélik, hogy adott esetben már akár nyerhetnének is egy, a közeljövőben tartandó választáson, és most érdemes képviselniük azt az álláspontot, amely csak a puha Brexitet fogadja el, vagyis azt a változatot, amikor az ország az egységes piac és a vámunió része marad.

Szigorú feltételek

Kidolgoztak 6 feltételt, melyeknek meg kell, hogy feleljen a megállapodás, különben nem támogatja. Mint szóvivőjük, Keir Starmer a BBC-n fogalmazott: nyilvánvaló, hogy a tárgyalások rosszul mennek, így csak egy rossz megállapodás sülhet ki belőlük, vagy akár meg sem állapodnak a felek. Egyiket sem fogják támogatni, ha szavazásra kerül a sor, és miután a konzervatív párton belül sincs egység, kizárt, hogy a parlament megszavazzon egy ilyen változatot.

Népszavazás

Ebben az esetben pedig patthelyzet áll elő, amire a Munkáspárt forgatókönyve a következő: általános választásokat fognak javasolni, ha ez nem sikerül, akkor egy második referendumot fognak erőltetni. Ez elvileg a kilépés mikéntjéről szólna, vagyis hogy maradjanak-e az egységes piacon és a vámunióban (ebben az esetben a munkaerő áramlása is szabad marad), vagy jöjjön a kapcsolatok keményebb megszakítása.

Starmer szerint a népszavazás akár az EU-tagágról is szólhat, vagyis felülírhatja a két évvel ezelőttit, bár a párt pénzügyi szóvivője korábban azt nyilatkozta, hogy nem a kilépésről döntenek majd, hanem annak mikéntjéről, végül most ő is támogatta a közös álláspontot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG