2p
Nem tetszett nekik a svéd miniszterelnök kijelentése.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Bekérette Svédország budapesti nagykövetét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára - közölte a KKM az MTI-vel.

Az államtitkár szerint hazugnak tartják a svéd miniszterelnök szerdai Magyarországot bíráló kijelentéseit. "A svéd miniszterelnök alaptalan vádaskodásait a leghatározottabban visszautasítjuk" - áll a KKM közleményében.

A minisztérium szerint a svéd kormány "bevándorláspárti, azért bírálnak minket, mert nemet mondtunk a migrációra". Ez minden konfliktus alapja.

A "sorozatos támadásokat" elfogadhatatlannak nevezték felidézve: a közelmúltban a bevándorláspárti svéd szociális miniszter nácizmussal vádolta a magyar kormányt a családtámogatási program miatt. A KKM szerint ebbe a sorba illik a svéd miniszterelnök bírálata.

"Magyarország jövőjéről a magyar emberek döntenek, és nem a svéd kormány" - szögezték le, kiemelve: a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg tavaly áprilisban az Orbán-kormányt, "ezt még a svéd miniszterelnöknek is tiszteletben kell tartania".

Mit jelent, ha a Külügyminisztérium bekéret egy nagykövetet? Hány ilyen eset volt az elmúlt időszakban? Ebben a cikkben jártunk utána.

Veszélyben az értékek

A svéd miniszterelnök szerdán a parlamentben azt mondta: "az EU többek között kereskedelmet és szabad mozgást foglal magában, ami nagyon jó, de az unió valójában demokratikus államok közössége is. Ezek olyan országok, amelyek tisztelik az emberi jogokat, a szólásszabadságot, a jogállamisági elveket, a szabad médiát, a szabad kutatást, és ezek az értékek most néhány tagállamban veszélyben vannak - Lengyelországban, Romániában, Magyarországon. A politika megzabolázza a médiát és egyetem(ek)et kényszerít bezárásra. Most egy szélsőjobboldali hullám van, és a jobboldali szélsőséges pártok a saját céljaikra kívánják használni az EU-t, ezektől az államoktól inspirálva".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG