2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A második negyedévben az előzetes becsléssel összhangban, 1,5 százalékkal nőtt évesítve az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Economic Analysis szerdán közzétett második becslése alapján. Az idén az első negyedévben 2,1 százalék volt az évesített növekedés.

A Bureau of Economic Analysis közleménye szerint a második negyedévben a GDP növekedéséhez a fogyasztói kiadások, a beruházások és az export növekedése járult hozzá, amelyet részben ellensúlyozott a kormányzati kiadások csökkenése. A GDP kiszámításánál negatív előjellel figyelembe vett import nőtt.

A frissített becslés a fogyasztói kiadások felfelé módosítását tükrözte, amelyet részben ellensúlyozott az import felfelé módosítása.

A Bureau of Economic Analysis közleménye szerint az idei második negyedévben az első negyedévinél lassabb GDP-növekedés elsősorban a kormányzati kiadások visszaesését, valamint a beruházások és az export növekedésének lassulását tükrözte, amelyeket részben ellensúlyozott a fogyasztói kiadások növekedésének gyorsulása. Az import a második negyedévben erőteljesebben nőtt, mint az első negyedévben.

Kérdés, hogy ezzel mennyire elégedettek az amerikaiak
Kérdés, hogy ezzel mennyire elégedettek az amerikaiak
Fotó: DepositPhotos.com

A gazdasági teljesítmény kétharmadát adó fogyasztói kiadások 3,4 százalékkal nőttek a második negyedévben az első negyedévi 0,5 százalékos bővülést követően. Az előzetes becslésben kisebb mértékű, 3,2 százalékos bővülés szerepelt.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve által preferált inflációs mutató, lényegében a fogyasztói árak változását követő személyes fogyasztási kiadások évesített árindex-emelkedése 5,3 százalékra gyorsult az első negyedévi 4,6 százalékról, szemben az előzetesen becsült 5,1 százalékkal.

Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított személyes fogyasztási kiadások magárindexe 3,6 százalékkal emelkedett az első negyedévben regisztrált 4,4 százalék után, szemben az előzetes becslés alapján közölt 3,4 százalékkal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG