2p

Szakértők szerint az Oktoberfesttel lehet összefüggésben, hogy rohamosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma Münchenben és környékén.

A beszámolók szerint a München járás kórházaiban 478 embert ápolnak Covid-19 miatt, ami 137 százalékos emelkedés a világhírű sörfesztivál előtti utolsó naphoz – szeptember 16-hoz – képest.

A napi új fertőződések száma már a fesztivál alatt nőni kezdett, és az utóbbi hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra jutó száma kétszázról ezer közelébe ugrott az Oktoberfest bő két hete alatt - írja a Roadster.hu.

A koronavírus utat talált Müncenben is. Fotó: Pixabay
A koronavírus utat talált Müncenben is. Fotó: Pixabay

Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter szerint a fertőzéshullám következő szakaszában tovább növekedik majd az egészségügyre nehezedő teher, és

nagyjából tíz-tizennégy napos eltéréssel a súlyos esetek száma is megugrik, és akkor az intenzív osztályokra is több beteg kerül.

“Kár, hogy idáig jutottunk” – jegyezte meg a legelismertebb német járványügyi szakértők közé tartozó miniszter utalva arra, hogy az Oktoberfestet, amelyet két évig éppen a járvány miatt nem rendeztek meg, ezúttal korlátozások nélkül tartották meg.

A hétfőn véget ért fesztiválon 5,7 millió vendéget regisztráltak, hatszázezerrel kevesebbet a 2019-es 6,3 milliónál. A visszaesés elsősorban az évszakhoz képest hideg és esős időjárásnak tulajdonítható.

A vendégek 5,6 millió liter sört fogyasztottak, szemben a 2019-es 7,3 millió literrel.

A látogatók csaknem 80 százaléka müncheni vagy környékbeli volt. A külföldiek aránya 16 százalékot tett ki, főleg az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból érkeztek az érdeklődők.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG