3p

A háború miatt Oroszország ellen hozott nyugati szankciók egyik mellékhatása, hogy kialakult a korlátozásokat ipari méretekben megkerülő szállítási hálózat.

Helyzetüket manipuláló hajók járják a világ tengereit a rakterükben dollármilliárdokat érő szállítmányokkal. A „sötét hajókból” álló flotta hírek szerint orosz olajat és Ukrajnától lopott gabonát is szállít. Hogy éppen hol vannak, azt nem egyszerű kideríteni, de nem is lehetetlen. 

Elbújnak a tiltott rakománnyal közlekedő tengerjárók. Fotó: Depositphotos
Elbújnak a tiltott rakománnyal közlekedő tengerjárók. Fotó: Depositphotos

A nagy hajókat automatikus azonosító-berendezéssel (automatic indentification system, AIS) kell ellátni, hogy folyamatosan jelezzék tartózkodási helyüket. Ez elsősorban a balesetek megelőzését szolgálja. A rendszerhez az International Maritime Organization elvárásainak megfelelően kell csatlakozni. Egyes hajók azonban időnként kikapcsolják a transzponderüket, vagy manipulálják az AIS rendszert, hogy elmaszkolják tartózkodási helyüket. Az utóbbi segítségével olyan helyen jelzik a jelenlétüket, amelytől valójában esetenként több száz kilométerre lehetnek a CNBC amerikai gazdasági portál és hírtévé összefoglalója szerint.

Drasztikus növekedés

A Windward tengerészeti technológiai vállalat adataiból az látszik, hogy a helymeghatározásnak ez a fajta manipulációja 12 százalékkal nőtt 2023 első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest az olajat, illetve a száraz tömegárut - például gabonát - szállító hajók körében. Ha 2021 első félévéhez hasonlítjuk a változást, akkor még durvább, 82 százalékos a növekedés.

A technika fejlődése megkönnyítette az ilyenfajta csalást, ám ahogy minden fegyverkezési versenyben, ebben is vannak új megoldások a svindlerek leleplezésére – mondta John Lusk, a Spire Maritime adatszolgáltató vállalat vezérigazgatója. A háborús szankciók bevezetése e cég tapasztalatai szerint is érezhetően növelte a „sötét üzemmódban” lebonyolított fuvarok számát.

A Windward technológiájával az elmúlt évben több mint 1100 olyan tankert azonosítottak, amely AIS rendszere manipulálásával a szankciókat kijátszva orosz árut szállított. Ha ezek be is tartják a 60 dolláros (alig több mint 22 ezer forint) hordónkénti limitárat, amit a G7-országok szabtak az orosz olajra, akkor is dollármilliárdos tételekről van szó. A matek a következő: 500 tankhajó összesen 800 millió hordó olajat képes elszállítani. Ez a 60 dolláros árral számolva 48 milliárd dollárt (17 664 milliárd forintot) jelent – mondta Ami Daniel a Windward társalapító-vezérigazgatója. 

A washingtoni igazságügyi minisztérium utasítására nemrégiben lefoglaltak egy közel egymillió hordó iráni olajat szállító hajót, amely hamis identitásjelzéssel akart ellopakodni úti célja felé. A hajó tulajdonosára 2,5 millió dolláros (920 millió forint) bírságot szabtak ki. Szakértők szerint hasonló akciókkal próbálhatják elfogni az orosz árut szállító sötét hajókat is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG