3p

Most az összes hír érthető módon a Wagner-vezér szerdai halálával foglalkozik.

A Flightradar24 online nyomkövetése azt mutatta, hogy az Embraer Legacy 600 (repülőszám: RA-02795) moszkvai idő szerint 18:11-kor esett le a radarról. A közösségi oldalakon közzétett ellenőrizetlen videoklipen egy magánrepülőgépre emlékeztető repülőgép zuhan le az égből. Egy másik ellenőrizetlen felvételen égő roncsok láthatók a földön.

A repüléskövetési adatok szerint a gépen semmi jele nem volt a problémáknak, amíg az utolsó 30 másodpercben nem esett vissza. „Hirtelen lefelé ereszkedett” – mondta Ian Petchenik, a Flightradar24 munkatársa. Körülbelül 30 másodpercen belül több mint 8 ezer lábra (1 láb=30,48 centiméter) zuhant a 28 ezer lábos utazómagasságához képest. Petchenik szerint „bármi történt, gyorsan megtörtént”.

A sugárhajtású típus jó biztonsági múlttal rendelkezik, több mint 20 éves üzemidő alatt mindössze egy balesetet regisztráltak, és ez nem mechanikai meghibásodáshoz kapcsolódik. 

Az Embraer közölte, hogy tudomása van egy Legacy 600-as repülőgépet érintő oroszországi repülőgép-szerencsétlenségről, de nem rendelkezik további információval az esetről, és 2019 óta, amikor a gépet nemzetközi szankciók hatálya alá helyezték, nem nyújtott támogatást a repülőgéphez.

A katasztrófa oka nem volt azonnal világos, de Prigozsin szövetségesei hamar megvádolták az orosz védelmi minisztériumot a meggyilkolással. A Gray Zone, a több mint 500 ezer Wagnerhez köthető előfizetővel rendelkező Telegram csatorna hősnek és hazafinak titulálta a parancsnokot, mint aki azonosítatlan emberek kezei által halt meg, akiket „Oroszország árulóinak” neveztek.

Az Osztorozsno Novoszti által közreadott kép a mentőalakulatok tagjairól a Kuzsenkino község közelében lezuhant magánrepülőgép lángoló roncsa mellett 2023. augusztus 23-án. Fotó: MTI/AP/Osztorozsno Novoszti
Az Osztorozsno Novoszti által közreadott kép a mentőalakulatok tagjairól a Kuzsenkino község közelében lezuhant magánrepülőgép lángoló roncsa mellett 2023. augusztus 23-án. Fotó: MTI/AP/Osztorozsno Novoszti

Az oroszok bűnügyi nyomozást indítottak. Meg nem nevezett források orosz sajtónak azt mondták, hogy a Reuters szerint a gépet egy vagy több föld-levegő rakéta lőtte le. Ezt sem a Reuters, sem a Guardian nem tudta megerősíteni.

A másik öt utas Szergej Propusztyin, Jevgenyij Makarjan, Alekszandr Totmin, Valerij Csekalov és Nyikolaj Matuszejev volt. A legénységet Alekszej Levsin parancsnok, Rustam Karimov másodpilóta és Kristina Raspopova légiutas-kísérő alkotta.

Utkin mellett Prigozsint a gépen egy operatőr, Wagner logisztikai menedzsere és Prigozsin személyes biztonsági őre is elkísérték a Fontanka nevű szentpétervári hírügynökség szerint, amely széles körben foglalkozott Prigozsin tevékenységével.

Külföldi visszhang

Külföldön nem igazán okozott meglepetést Prigozsin halála. Az incidensről szóló eligazítást követően Joe Biden amerikai elnök a következőket mondta: „Nem tudom pontosan, mi történt. De nem vagyok meglepve… Nem sok olyan történik Oroszországban, ami mögött ne Putyin állna, de nem tudok eleget ahhoz, hogy tudjam a választ.”

Oroszország eközben felmentette Szergej Szurovikin tábornokot az orosz légierő parancsnokát – ő az eddigi legmagasabb beosztású személy, akinek a talpára Prigozsin sikertelen lázadása után útilaput kötöttek. Surovikint Wagner szövetségesének tekintették a védelmi minisztériumban, és kérdéseket tettek fel arról, hogy ő vagy más magas rangú parancsnokok segítették-e a lázadást, vagy voltak-e előzetes ismeretei Prigozsin terveiről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG