3p

Az biztos, hogy egy repülőgép lezuhant.

Cikkünk írásának pillanatában az tűnik biztosnak, hogy a Moszkvától orosz mércével egy köpésre fekvő Tver régióban lezuhant egy Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezérhez köthető magánrepülőgép, amelynek utaslistáján maga Prigozsin, valamint a zsoldoscsoport másik alapítójaként is emlegetett Dmitrij Utykin is szerepelt.

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, az RA-02795 hívójelű Embraer gépet a Wagner-vezér rendszeresen használta, egyebek mellett akkor is, amikor a gép június 27-én reggel indult Szentpétervárról Fehéroroszországba.

Az orosz állami média tájékoztatása szerint zajlik a becsapódás helyszínének vizsgálata, azonban az állítólagos baleset kapcsán már most több furcsa részlet akad.

A dátum

Napra pontosan két hónappal a légikatasztrófa előtt, június 23-án indult el a Wagner puccskísérlete, a reguláris hadvezetéssel szembeni, régóta eszkalálódó feszültség után a zsoldoscsoport egyebek mellett elfoglalta az ukrajnai „különleges hadműveletet” irányító rosztovi hadiparancsnokságot is.

A helyszín

Az RA-02795 útiterve alapján Moszkvából Szentpétervárra tartott, ami annak fényében különösen érdekes, hogy a lázadás után az orosz FSZB azért ejtette a vádakat a zsoldosvezér ellen, mert vállalta, hogy Fehéroroszországba száműzzék. Felmerül a kérdés: mit keresett Prigozsin Oroszországban, különösen Moszkva közelében?

Videó a becsapódás helyszínéről:

A másik repülőgép

A furcsaságok sorát gyarapítja, hogy egy másik, állítólagosan szintén Prigozsinhoz köthető Embraer magángép, az RA-02748 mindeközben leszállt Moszkvában. Ez a repülő Szentpétervárról érkezett a Flightradar24 adatai szerint.

Az elzavart tábornok

Végül szintén a szerdai nap híre volt az, hogy eldőlt Szergej Szurovikin tábornok, az ukrajnai orosz erők korábbi parancsnokának sorsa is. A Prigozsin szövetségeseként is emlegetett Szurovikin a Wagner-puccs után tűnt el a világ szeme elől, szerdán pedig az orosz állami média tájékoztatása szerint leváltották az ország légierejének éléről is - írta az AP.

Összességében tehát úgy tűnik, hogy több különös véletlen is akad a légikatasztrófa kapcsán, valamint annak napján – igaz, fontos megjegyezni, hogy azt sem cáfolja semmi, hogy tényleg csak egy műszaki hiba történt.

A Klasszis Média külpolitikai szakírója, Káncz Csaba Facebook-oldalán így kommentálta az eseményeket:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG