2p

A Londonban szolgáló ukrán fődiplomata mondott rosszat az elnökre.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken visszahívta Vadim Prisztajkót, Ukrajna nagy-britanniai nagykövetét, miután a diplomata alig egy héttel korábban "egészségtelen szarkazmussal" vádolta meg az ukrán vezetőt a brit televízióban. Prisztajko három évig volt londoni nagykövet. Korábban miniszterelnök-helyettesi és külügyminiszteri tisztséget is viselt.

Ben Wallace brit védelmi miniszter a NATO vilniusi csúcstalálkozóján megjegyezte, hogy Kijev hálásabb is lehetne a segítségért, amelyet támogatóitól kapott az oroszok elleni harchoz. Ezt követően Zelenszkij egy sajtótájékoztatón azt firtatta, hogy vajon mire gondolhatott ezzel a brit tárcavezető. Hozzátette, "minden reggel személyesen mondhat neki köszönetet felkelés után", ha erre tart igényt. Prisztajko szerint Zelenszkij megjegyzése a kívánttal ellentétes hatást vált ki.

Nagy-Britannia az Egyesült Államok után Ukrajna második legnagyobb fegyverszállítója, és eddig több milliárd font értékben küldött felszereléseket, köztük - a nyugati szövetségesek közül elsőként - harckocsikat, valamint önjáró lövegeket és légvédelmi rendszereket, valamint indított átfogó kiképzési programokat az ukrán fegyveres erők számára. (MTI)
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG