3p
Az elemzők előzetesen jelezték, hogy az úgynevezett szuperkedd sorsdöntő lehet az amerikai elnökjelöltek versengésében. A demokraták körében az egyik erős kihívónak tekintett jelölt gyengén szerepelt, így visszalépett Mike Bloomberg.
Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg amerikai milliárdos üzletember, New York volt polgármestere támogatóihoz beszél egy kampányrendezvényen New Yorkban 2020. január 15-én. MTI/AP/Frank Franklin II

A szuperkedden 14 tagállamban - Alabama, Arkansas, Colorado, Észak-Karolina, Kalifornia, Maine, Massachusetts, Minnesota, Oklahoma, Tennessee, Texas, Utah, Vermont és Virginia - és egy tengerentúli területen, Amerikai Szamoán tartottak előválasztásokat. A jelöltállítás szempontjából sorsdöntő előválasztás során ez az egyik legfontosabb esemény, amely után rendre letisztul, hogy melyik jelölteknek marad esélye. A mostani eset után úgy tűnik, hogy két jelölt marad talpon, amit jelez, hogy a versengésbe csak később beszálló, de óriási összegeket megmozgató Mike Bloomberg visszalépett. A világ 10 leggazdagabb embere között számontartott milliárdos szerdán jelentette be, hogy nem folytatja tovább az elnökjelölti kampányt. Azt is jelezte, hogy Joe Bident fogja támogatni a versengésben.

A reggel megismert adatok szerint Biden tarolt a déli államokban, és összesen nyolc államban győzött: Virginiában, Észak-Karolinában, Alabamában, Tennessee-ben, Arkansas-ban, Oklahomában, Minnesotában, sőt, még az északkeleti Massachusettsben is. A volt alelnök győzelme földcsuszamlásszerű volt Virginiában, Észak-Karolinában és Alabamában, ahol nagyrészt a viszonylag nagy lélekszámú afroamerikai közösségek támogatására is számíthatott. Sanders a demokraták nyári elnökjelölt-állító konvenciójára legtöbb, 415 delegátust küldő államban, Kaliforniában hódította meg a választókat. Az este folyamán sokáig úgy tűnt, hogy a szintén sok, 228 delegátust a konvencióra küldő Texasban is a magát demokratikus szocialistának valló Sanders nyerte el a választók bizalmát, de éjjel fordult a kocka Biden javára.

Mike Bloomberg a visszalépés kapcsán azt mondta: három hónappal ezelőtt azért szálltam be az elnökjelöltek versenyébe, hogy legyőzzem Donald Trumpot. Ma ugyanezen okból szállok ki a versenyből. Számomra ugyanis egyértelmű, hogy a maradásom megnehezítené e cél elérését. Azt is jelezte, hogy Trump ellen úgy van esély, ha a demokraták egy erős jelölt mögött felsorakoznak, Bloomberg szerint ez nem lehet más, mint a korábbi alelnök, Joe Biden. Neki ugyanis a legnagyobb az esélye az őszi elnökválasztáson legyőzni Trumpot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG