2p

Csak december hónapban 1170 milliárdos lett a mínusz.

A Pénzügyminisztérium közlése szerint 2021-ben az államháztartás központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 4662,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 419,4 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 19,8 milliárd forintos hiányt értek el.

Csak a december hónapot nézve 1170 milliárd forinttal nőtt a deficit nagysága.

A tárca felidézi, a tavalyi évben - és 2022-ben is - kiemelten fontos feladat volt a nyugdíjasok védelme, amelynek érdekében számos intézkedést hozott a kormány: többek között megkezdődött a 13. havi nyugdíj visszaépítése, valamint kiegészítő nyugdíjemelésekről és a nyugdíjprémium kifizetéséről is gondoskodott a kormány.

A hazai kiadások közül

  • a közúti fejlesztésekre 237,4 milliárd forintot,
  • a Magyar Falu Programra 211,3 milliárd forintot,
  • a közlekedési ágazati programokra 200,6 milliárd forintot fordított a kormány.
  • A koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra 96,2 milliárd forintot,
  • a nemzeti agrártámogatásokra 89,9 milliárd forintot,
  • a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból pedig 87,6 milliárd forintot fizettek ki.
  • Jelentősek még a vasúti fejlesztésekre fordított 78,5 milliárd forint,
  • a Beruházás ösztönzési célelőirányzatból kifizetett 62,7 milliárd forint,
  • a Modern Városok Program céljaira kiadott 51,7 milliárd forint,
  • vagy a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatására fizetett 47,7 milliárd forint összegű források is.
  • A hazai kiadások közül kiemelendő továbbá a nyugellátásokra fordított 4117,7 milliárd forint,
  • valamint a gyógyító-megelőző ellátásokra kifizetett 1880,0 milliárd forint is.
  • 2021-ben indult el az orvosok több évig tartó, átfogó béremelési programja is.

2021. december elején 350 milliárd forintos pénzügyi tartalék képzéséről is döntött a kormány annak érdekében, hogy ezzel is erősítse hazánk pénzügyi stabilitását és tovább javítsa a befektetői megítélést. Ennek is köszönhetően - a rendelkezésre álló adatok alapján - 2021 végén az adósságráta és az uniós módszertan szerinti hiány csökkenése kellő pénzügyi tartalék mellett valósulhatott meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG