2p

Kizárták a brit miniszterelnöki posztért versengő jelöltek televíziós vitájukban, hogy a tisztségből távozó Boris Johnson szerepet kapjon a következő kormányban.

Liz Truss és Rishi Sunak hétfő este folytatott televíziós vitát egymással, hogy segítsen eldönteni pártjuk választóinak, melyiküket támogassák Johnson utódjaként a pártelnöki és kormányfői székben.
A jelenleg külügyminiszter Truss úgy fogalmazott, Johnsonnak "jól megérdemelt pihenőre" kell vonulnia, miután távozik a kabinet éléről. Sunak, aki a pénzügyminiszteri tárca vezetését követően pályázik a miniszterelnöki székre, arra hivatkozva utasította el Johnson szerepvállalását, hogy a pártnak most előre kell tekintenie.

Truss és Sunak versengése valójában a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyik, de mivel a párt kormányon van, az új tory vezető az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz. A két jelölt közül a párt 160 ezer tagja választja meg következő vezetőjét postai, illetve elektronikus úton.
A választást az tette szükségessé, hogy Boris Johnson az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán július 7-én bejelentette lemondását a Konzervatív Párt vezetői posztjáról. Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti, de utódja megválasztásáig még ellátja e hivatal teendőit. A jelenlegi felmérések szerint Truss számít esélyesebbnek, bár korábban sokáig Sunak állt az élen.

Nem akarják látni a kormányukban. MTI/AP/Frank Augstein
Nem akarják látni a kormányukban. MTI/AP/Frank Augstein

A televíziós vitában elsősorban gazdasági kérdéseket jártak körül. Truss azzal érvelt, hogy Sunak óvatos költségvetési kiegyensúlyozási tervei recesszióba taszítanák a gazdaságot, Sunak viszont Truss adócsökkentési elképzeléseit ostorozta, azt hangoztatva, hogy azokra nincsen fedezet, és a gazdaság összeomlását is okozhatják.
Egy hétfő éjjeli gyorsfelmérés szerint a tévénézők nagyjából egyformán ítélték meg a két jelölt teljesítményét a vitában, a konzervatív szavazók közül azonban Trusst látták többen felülkerekedni. A párttagok a szavazólapokat augusztus első hetében kapják meg, a voksok leadási határideje szeptember 2., a szavazás eredményét szeptember 5-én hirdetik ki. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
Makro / Külgazdaság Sürgős fellépést sürgetnek az energiaárak kezelésére az uniós vezetők
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:18
Az energiaárak mérséklése és az európai gazdaság versenyképességének javítása került a csütörtöki brüsszeli uniós csúcstalálkozó középpontjába. A tagállamok vezetői gyors intézkedéseket sürgetnek, amelyek enyhíthetik a vállalkozások és a háztartások terheit, miközben az Európai Unió gazdasági pozícióját is erősítenék a nemzetközi versenyben.
Makro / Külgazdaság Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
Csabai Károly | 2026. október 16. 05:42
Bár szeptemberben a hazai infláció ugyanúgy nőtt, mint csaknem valamennyi európai országban, az éves szintű pénzromlásunk továbbra is az egyik legalacsonyabb az öreg kontinensen és azon belül is az Európai Unióban – a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép előrejelzése szerint ezt teheti közzé ma délelőtt az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG