4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Lassul a gazdasági növekedés, ha pedig a Brexit is bekövetkezik, komoly kockázatok jelentkeznének a brit pénzügyminiszter szerint.

 

A brit gazdaság a kedvezőtlenné vált külső környezet miatt a korábban vártnál lassabban növekszik, de még nagyobb kockázatok terhelnék a növekedési kilátásokat, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból - mondta a következő pénzügyi év költségvetési tervezetét ismertetve szerdán a brit pénzügyminiszter.

Nem jöttek be a jóslatok

George Osborne, aki a londoni alsóházban terjesztette elő a 2016-2017-es pénzügyi év költségvetési javaslatát, elmondta: a kormány mellett működő Költségvetési Felelősség Hivatalának (OBR) előrejelzései szerint - amelyekre a költségvetési tervezés épül - az idei naptári évre 2 százalékos, 2017-re 2,2 százalékos, az utána következő három évre egyaránt 2,1 százalékos gazdasági növekedés várható.

Az idei növekedési prognózis 0,4 százalékponttal gyengébb a korábbi előrejelzésnél. Tavaly 2,2 százalékkal nőtt a brit hazai össztermék (GDP). Osborne kijelentette: az OBR felülvizsgált növekedési prognózisa is arra a feltételezésre alapul, hogy Nagy-Britannia az EU tagja marad.

Nem politizálnak, de azért ne legyen Brexit

Az OBR nem kíván részt venni a brit EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazás kampányának politikai vitájában, így nem készített tételes mérleget a további brit EU-tagság gazdasági előnyeiről és költségeiről. Azt azonban a testület elemzése megállapítja, hogy ha a referendumon a kilépést pártolók kerülnek többségbe, azt hosszan elhúzódó bizonytalanság követné, különösen abból a szempontból, hogy Nagy-Britannia milyen új viszonyrendszert tudna kiépíteni az unióval - hangsúlyozta szerdai előterjesztésében a brit pénzügyminiszter. Hozzátette: az OBR megítélése szerint egy ilyen hosszas bizonytalan időszaknak negatív hatásai lennének az üzleti és a fogyasztói bizalomra, és jelentős piaci árfolyamkilengéseket is okozna.

Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból független londoni elemzőházak szerint is jelentősen megterhelné a brit gazdaság növekedési kilátásait, sőt egyes citybeli elemzői vélemények szerint ez a kockázat már most is lassítja a növekedést.

Egyébként sem jók a kilátások

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) központi előrejelzési forgatókönyve szerint a brit gazdaság növekedése máris folyamatosan lassul: a ház az idén 2 százalékos, jövőre 1,7 százalékos növekedést vár Nagy-Britanniában, vagyis jóval gyengébbet a szerdán ismertetett költségvetési tervezetben szereplő ütemnél.

A CEBR elemzői szerint ugyanakkor ezeket az előrejelzéseket is lefelé ható kockázatokkal terheli a Brexit lehetősége, mivel Nagy-Britannia kilépése az EU-ból legalábbis rövid távon komoly zűrzavarral járna. Brexit esetén a CEBR a font további meredek gyengülésére számít, és valószínűsíti azt is, hogy a brit EU-tagság megszűnése negatív hatással lenne a működőtőke-beáramlásra és a külföldi befektetői keresletre a brit ingatlanpiacon.

Már most húznak a nadrágszíjon

A brit pénzügyminiszter a költségvetési tervezet szerdai előterjesztésében ugyanakkor kijelentette, hogy a meghozott takarékossági intézkedések eredményeként változatlanul cél az államháztartási többlet elérése a 2019-2020-as pénzügyi évre. Osborne szerint a brit kormány abban az évben és a következő évben is a hazai össztermék 0,5 százalékának megfelelő többletet tervez az államháztartási egyenlegben.

A pénzügyminiszter felidézte, hogy amikor a Konzervatív Párt 2010-ben kormányra került, munkáspárti elődjétől 11,1 százalékos - békeidőben példátlan mértékű - GDP-arányos államháztartási hiányt örökölt. Osborne közölte: az azóta végrehajtott költségvetési konszolidáció révén a deficit a következő pénzügyi évben várhatóan már csak 2,9 százalék lesz.

A vártnál gyengébb gazdasági növekedés miatt ugyanakkor az államadósság-ráta a módosított előrejelzés szerint a GDP-érték 82,6 százaléka lesz a 2016-2017-es pénzügyi évben az eredeti célkitűzésben szereplő 81,7 százalék helyett. Ez azt jelenti, hogy nem teljesül a konszolidációs program elején meghirdetett cél, amely minden pénzügyi évre az államadósság-ráta csökkenését irányozta elő.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött az Alkotmánybíróság: Karácsony Gergely ünnepelhet, Magyar Péterék vakarhatják a fejüket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:21
Alkotmányellenes a szolidaritási hozzájárulás? Sokmilliárd eshet ki a központi költségvetésből és kerülhet vissza az önkormányzatokhoz.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért ragaszkodunk a készpénzhez
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 19:08
A hazai készpénzállomány megállíthatatlanul növekszik: már átlépte a 9400 milliárd forintos határt. A mindennapi vásárlások során egyre kevesebbszer veszik elő a magyarok a papírpénzt, de szeretik felhalmozni. A Magyar Nemzeti Bank azt is elárulta, mely napokon rohanják meg a magyarok az automatákat, és milyen drasztikus átalakulás előtt áll a hazai ATM-hálózat. 
Makro / Külgazdaság A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:11
Ha már arra járt, ivott egy Guinnesst. 
Makro / Külgazdaság Mire költsük az uniós pénzeket, ha egyszer végre megkapjuk?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:25
Noha a kormány tagjai többször kijelentették, hogy hazahozták az uniós forrásokat, egyelőre sem az újjáépítési források (RRF), sem a kohéziós alapok pénzeit nem kezdték el még utalni. Meddig kell várni és mi lesz ezeknek a forrásoknak a sorsa? Többek között erről beszélt az ATV Start műsorában kollégánk, Király Béla.
Makro / Külgazdaság Mol: még csak előkészítő munka indult az ukrán szénhidrogéntárolóval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 15:34
Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban – tudatta a Mol arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
Makro / Külgazdaság Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 21. 14:28
Az Európai Unió és Kanada között már tíz éve aláírtak egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodást, amit azonban nemzeti szinten több tagállam, köztük Magyarország sem ratifikált még. Nekik külön is szólhatott Ursula von der Leyen üzenete, amit az Európai Bizottság elnöke a múlt heti évértékelőjében fogalmazott meg, és amiben Kanadát, mint az EU első lehetséges „társult tagját” hozta szóba – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Makro / Külgazdaság Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:21
Komoly mértékben visszafogják Ukrajna exportját a kikötői és más kritikus infrastruktúra elleni orosz támadások.
Makro / Külgazdaság Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 11:43
A hazai szupergazdagok vagyona soha nem látott magasságokba emelkedett. A Blochamps Capital legfrissebb szektorelemzése szerint a legfelső egy százalék kezében elképesztő, 52 000 milliárd forintos vagyon összpontosul – ám az állam hiába feni a fogát a vagyonadóra, nem lesz könnyű feladat a behajtása.
Makro / Külgazdaság Elhangzik-e Varga Mihály szájából a várva várt szám?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:43
Változatlan kamatszintre számítanak az elemzők a jegybank Monetáris Tanácsának keddi ülése után. A nagy kérdés inkább az, Varga Mihályék változtatnak-e a középtávú inflációs cél jelenlegi, 3 százalékos szintjén?
Makro / Külgazdaság Baka András bejelentette jelöltjét a Legfőbb Ügyészség élére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:22
Szathmáry Zoltánra esett a választás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG