2p
Ahogy felpörögtek az uniós pénzből fizetett munkálatok, rögtön megugrott a hazai beruházások volumene is - az, hogy a gyenge tavalyi teljesítményhez képest nagy az ugrás, önmagában nem nagy szám, de az előző negyedévhez képest kimutatott növekedés már valóban biztató jel.
Visszatértünk a 2015-ös szintre

2017 második negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 27%-kal meghaladta az előző év azonos időszakát - ez óriási ugrásnak hangzik, de nem árt hozzátenni, hogy rendkívül alacsony volt a tavalyi bázis. Az viszont valóban jó hír, hogy az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazított adatok szerint - 6,3 százalékkal nőttek a beruházások.

A 27 százalékos emelkedésen belül a gép- és berendezésberuházások 21, az építési beruházások 33 százalékkal haladták meg a 2. negyedévben az előző év 2. negyedéves teljesítményét.

A beruházások hattizede köthető a legalább 50 főt foglalkoztató cégekhez, náluk 29 százalékos volt a bővülés. A költségvetési szervek az összes beruházás tizedét adták, jelentősen, 56 százalékkal növelve a beruházási teljesítményt egy év alatt.

A beruházási aktivitás csaknem minden nemzetgazdasági ágban emelkedett. A nagyobb súlyú területek így teljesítettek:

Nemzetgazdasági ág

2017. II. negyedév

2017. I. félév

folyó áron, millió forint volumen változása előző év azonos időszakához képest, % folyó áron, millió forint volumen változása előző év azonos időszakához képest, %
Összesen 1 515 292

+26,8

2 547 983

+25,4

Ebből:
mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 85 985

+25,6

150 524

+30,4

feldolgozóipar 431 104

+9,2

797 685

+16,6

kereskedelem, gépjárműjavítás 94 134

+14,4

167 407

+15,9

szállítás, raktározás 229 761

+76,7

334 596

+66,0

ingatlanügyletek 209 355

+10,2

352 576

+9,9

közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás 96 633

+94,3

139 736

+59,3

Ezek közül a szállítás, raktározás beruházásainak volumene nőtt a legnagyobb mértékben, közel 77 százalékkal, elsősorban az uniós forrásból finanszírozott kerékpárút- és autópálya-építések, valamint közútfelújítások bővülése következtében.

Alább az összes terület, sötétebb kékkel a nagyobb súlyú nemzetgazdasági ágakat jelöltük:

A bányászatnál a kiugró értéket elsősorban a földgázkutatások próbafúrásainak tárgyidőszaki ráfordításai okozták.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG