2p
Elég átfogó és jó kiindulópont lehet a Görögországnak folyósított segítség és az ahhoz kapcsolódó reformprogram soron következő felülvizsgálatának lezárásához az a lista, amelyet az athéni kormány készített tervezett intézkedéseiről - ismertette álláspontját kedden az Európai Bizottság.

Pierre Moscovici, a testület gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa, valamint Valdis Dombrovskis euróért felelős alelnök közös levélben jutatta el a bizottság álláspontját Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszternek, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnökének. Dijsselbloem korábban közölte, hogy az eurócsoport délután telefonos konferenciabeszélgetést tart, a listát pedig a trojkának nevezett intézményi hármasnak, az Európai Bizottságnak, az Európai Központi Banknak és a Nemzetközi Valutaalapnak is jóvá kell hagynia, mielőtt az eurócsoport rábólint.

"Bizakodásra ad okot az adóelkerülés és a korrupció elleni fellépés keretében a görög kormány az adó- és vámügyintézés, valamint a közigazgatás korszerűsítése mellett kötelezte el magát" - emel ki egy példát a listáról a Moscovici és Dombrovskis, tudatva hogy az eurócsoport döntésének értelmében a pontos intézkedéseket április végéig véglegesítik.

A levél tanúsága szerint a bizottság a jövőben is technikai segítséget nyújt Athénnak az intézkedések gyakorlati megvalósításához. A brüsszeli testület ugyanakkor figyelmezteti is a görögöket: a múlt héten az eurócsoportban kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem alakítanak vissza korábbi strukturális reformokat, és nem hoznak olyan egyoldalú döntést, amely veszélyeztetné a költségvetési célokat, a gazdasági kilábalást és a pénzügyi stabilitás.

A takarékossági intézkedéseket, és a reformprogramot határozottan elutasító Sziriza vezette új görög kormány a múlt héten abban állapodott meg az ország legnagyobb hitelezőivel, hogy meghosszabbítják a reformprogramot, kihasználva az abban rejlő rugalmasságot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kormány az intézményekkel egyeztetve bármilyen elvárt intézkedést kicserélhet a programban, feltéve, hogy a helyette javasolt lépés költségvetési hatása azonos.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG