3p

82 katonai összecsapás egy nap alatt. Háborús hírek.

  • Egy újabb orosz katonai repülőgép, egy Szu-34-es nagy hatótávolságú, nehéz vadászbombázó megsemmisítéséről számolt be vasárnap az ukrán légierő.
  • Az ukrán vezérkar reggeli harctéri jelentésében arról számolt be, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 402 ezret. Az ukrán erők szombaton három orosz repülőgépet semmisítettek meg, ezen felül egyebek mellett 11 harckocsit, negyven tüzérségi és három légvédelmi rendszert, továbbá 36 drónt. A jelentés szerint az elmúlt nap alatt 82 katonai összecsapás történt. Az orosz hadsereg 13 rakéta- és 104 légicsapást mért Ukrajnára, és 169-szer nyitott tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira és lakott területekre.
  • A Nyugat elnevezésű műveleti parancsnokság arról számolt be a Telegramon, hogy a zaporizzsjai műveleti szektorban harcoló ukrán csapatok visszaverték az orosz erők szombati rohamát, utóbbiak emiatt visszavonultak korábbi állásaikba. A tájékoztatás szerint 18 orosz haditechnikai eszköz semmisült meg - köztük három harckocsi -, mintegy hetven orosz katona vesztette életét és nyolcvan sebesült meg.
  • Meghosszabbítja a brit kormány a háború elől Nagy-Britanniába menekült ukránok tartózkodási engedélyeit.
  • Oroszország meghívta az összes palesztin frakciót, köztük a Hamászt is, hogy február 26-án Moszkvában találkozzanak – közölte vasárnap Mohammad Shtayyeh, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke.

  • 36 városban mintegy 400 embert tartóztattak le az Alekszej Navalnijra emlékező megmozdulásokon Oroszországban - írja a Meduza.
  • Peking nem ad el halált okozó fegyvereket Oroszországnak az Ukrajna elleni háborújához - közölte a kínai külügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint Vang Ji kínai külügyminiszter ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával. A két külügyminiszter a Münchenben rendezett biztonságpolitikai konferencia keretein kívül tartott kétoldalú megbeszélést szombaton. A pekingi közlemény szerint Vang közölte Kulebával, hogy Kína "nem használja ki a helyzetet a maga javára, és nem ad el halált okozó fegyvereket konfliktusövezeteknek vagy konfliktusban részt vevő feleknek".. "Bárhogy is változik a nemzetközi helyzet, Kína reméli, hogy a kétoldalú kapcsolatok Kína és Ukrajna között jól fejlődnek, és továbbra is a két nép javát szolgálják" - jelentette ki Vang. Ismételten köszönetet mondott Ukrajnának, amiért segített a kínai emberek biztonságos evakuálásában a harcok sújtotta területekről. "A kínaiak ezt soha nem felejtik el" - fűzte hozzá a külügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy Kína ragaszkodik a háború politikai úton történő rendezéséhez, és a béketárgyalások előmozdításához. "Továbbra is konstruktív szerepet fogunk játszani a háború mielőbbi befejezésében és a béke helyreállításában. Még ha csak egy csepp remény is van a békére, Kína nem adja fel erőfeszítéseit" - hangoztatta Vang.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG