2p

Több mint nyolcezer, többnyire a kritikus infrastrukturális hálózatok elleni kibertámadást észleltek és hárítottak el Iránban az utóbbi egy évben - közölte az ország vezető távközlési vállalatának vezérigazgatója kedden.

A magán és állami intézmények elleni 8321 kibertámadást, illetve behatolási kísérletet mind sikeresen meghiúsították - állította közleményében Amír Mohammadzadeh-Ladzsevardi, a távközlési infrastruktúrát felügyelő vállalat (TIC) első embere.

Az IRNA állami hírügynökség által idézett dokumentum arra is kitér, hogy a külföldi kibertámadások az utóbbi időben elsősorban a pénzintézeteket, az internetszolgáltatókat és a kommunikációs infrastruktúrát veszik célba. Példaként az iráni központi bankot (CBI) említette, valamint a Rubika és Bale nevű iráni üzenetküldő közösségi portálokat.

Hihetetlen, mi zajlik a kibertérben. Fotó: Depositphotos
Hihetetlen, mi zajlik a kibertérben. Fotó: Depositphotos

Miközben az elmúlt években a kibertámadások többségét eredményesen kivédték, 2021 októberében az iráni üzemanyagellátó hálózat feltöltő rendszerének informatikai részlegébe sikerült idegeneknek betörniük, amivel jelentős fennakadást okoztak a szolgáltatásban.

Egy hackercsoport hasonló támadást indított a perzsa állam vasúti hálózata ellen 2021 júliusában, akkor vonatok százai kényszerültek veszteglésre.

2020-ban a Sahíd Radzsí hajókikötőt bénította meg egy - Teherán vádja szerint nagy valószínűséggel - izraeli akció. Irán a támadásokért elsősorban Izraelt és az Egyesült Államokat vádolja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 11:38
A védett ár természetesen marad.
Makro / Külgazdaság A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:54
A befektetők számára a legrosszabb forgatókönyvet egy vitatott választási eredmény jelentené. 
Makro / Külgazdaság Kijózanító adat jött a magyar iparból
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:50
Az előző év azonos időszakához képest 1,5, az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Magyarországon – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Pedig januárban a kiigazított adatok szerint még éves alapon is 0,3 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 4,1 százalékkal bővült, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,3 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az infláció gyorsult, a februári 1,4-ről márciusra 1,8 százalékra, ami alapvetően annak köszönhető, hogy a tavaly március 17-én bevezetett árrésstop levitte a bázist.
Makro / Külgazdaság Még 4 nap a választásokig! Ma élőben kérdezhet Somogyi Zoltántól
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:36
A Political Capital szociológus alapítója a szokásosnál két órával korábban, 13:30-kor lesz a Klasszis Klub Live vendége. Akit ezúttal sem csak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:27
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére.
Makro / Külgazdaság Ha teheti, ne Szlovéniában tankoljon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:12
Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon – közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG