2p

A demokráciák erősödtek az első, 15 hónapja tartott demokrácia csúcstalálkozó óta az akkor tett vállalásoknak is köszönhetően - jelentette ki az Egyesült Államok elnöke a Csúcstalálkozó a demokráciáért elnevezésű nemzetközi virtuális konferencia nyitónapján szerdán. Joe Biden kifejtette, hogy a világtörténelem válaszút előtt áll, a ma meghozott döntések pedig évtizedekre befolyást gyakorolnak a világ folyamatainak irányára.

Az elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok a következő két évben egy elnöki program keretében 690 millió dollárral támogatja világszerte a demokrácia megerősítését.

Joe Biden a több állam- és kormányfő részvételével zajló eseményen elmondta, hogy a 2021 decemberében indított Demokratikus Megújulásért Elnöki Kezdeményezés keretében (Presidential Initiative for Democratic Renewal) az akkori 400 millió dollárhoz a Kongresszussal együttműködve 690 millió dollár új forrást biztosítanak a világ országainak az átlátható és elszámoltatható kormányzás erősítéséért, a korrupció elleni harcra, a média szabadságáért, valamint a demokrácia érdekében működő technológiák támogatására.

Joe Biden: válaszút előtt áll a világ. Fotó: EPA/Jacquelyn Martin / POOL
Joe Biden: válaszút előtt áll a világ. Fotó: EPA/Jacquelyn Martin / POOL

Az elnök arról is beszámolt, hogy új irodát hoznak létre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) részeként, amely egyebek közt a demokráciával, emberi jogokkal foglalkozik majd.

Joe Biden a demokráciák erősítése érdekében végzett cselekvés egyik fókuszának nevezte, hogy a technológiát a demokratikus kormányzás érdekében, és nem annak aláásására használják. Emlékeztetett arra, hogy ennek a célnak az érdekében írt alá a hét elején elnöki rendeletet a kereskedelmi forgalomban kapható kémprogramok használatának korlátozásáról az amerikai kormányzat számára. Amerikai adófizetők pénzéből nem részesedhetnek olyan vállalkozások, amelyek termékei emberi jogok megsértését teszik lehetővé - fogalmazott az elnök. (MTI)
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG