5p
Matteo Renzi saját maga ásta verembe esett bele. Itt vannak az első olasz sajtóvélemények.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök sajtóértekezletet tart Rómában 2016. december 4-én, miután a törvényhozási rendszer átalakításáról szóló alkotmányos népszavazáson vereséget szenvedett. Renzi bejelentette lemondási szándékát. (Kép forrása: MTI/EPA/Gregor Fischer)

A legnagyobb példányszámú olasz napilapnak, a Corriere della Serának a főcíme így szól: "Áradtak a nemek - Renzi távozik". A vezércikk szerint most leginkább felelősségtudatra van szükség mind az államfő, mind a pártok részéről. A cikkíró megjegyzi, hogy Matteo Renzi miniszterelnök nagyon merész volt, amikor népszavazásra bízta kormánya sorsát, amely nem választások útján került hatalomra, és épp az általa kívánttal ellentétes hatást ért el. Arra buzdította az olaszokat, hogy vegyenek részt a népszavazáson, mert azt gondolta, hogy támogatni fogják a terveit, de túlbecsülte saját támogatottságát, azt gondolta, hogy még mindig a 2014-es európai parlamenti választásokon van, amelyeken a Demokrata Párt (PD) élén elsöprő, majdnem 40 százalékos győzelmet aratott. Rosszul ítélte meg azt is, hogy most milyen a társadalom helyzete Olaszországban, mit gondol a közvélemény.

Az előzetes eredmények szerint 60 százalék voksolt Matteo Renzi reformtervei - többek közt a szenátus létszámának és hatáskörének csökkentése, a központi hatalom megerősítése - ellen, és mintegy 40 százalék támogatta őket. Részletek >>>

Előrehozott válaszás jön?

A Corriere megjegyzi, hogy nyilvánosan most minden ellenzéki párt előre hozott választásokat követel, de szerinte a színfalak mögött egyik sem akarja ezt, mert az ellenzéki pártoknak - a jobbközépnek, amelyet Silvio Berlusconi vezet, és szakadás fenyegeti, de az Öt Csillag Mozgalomnak is - meg kell erősödniük ahhoz, hogy választást tudjanak nyerni.

A Corriere kiemeli, hogy bár Renzi többször is elérzékenyült, amikor éjfél után bejelentette lemondását, voltak, akik állítólag könnyezni is látták, mégis több mint ezer napos kormányzása alatt nem tett mást, mind állandóan azt ismételgette, hogy be fog indulni az olasz gazdaság fejlődése. Pedig ezt a mutatók nem támasztották alá. Mindenesetre lezárult egy korszak az országban, és valami teljesen más fog elkezdődni. Emlékeztetett, hogy Renzi kormánya volt a 63. az Olasz Köztársaság 1946-os megalakulása óta, 33 hónapig volt hatalmon.

Ugrás az ismeretlenbe

A La Repubblica, a kormányzó Demokrata Párthoz (PD) közel álló balközép napilap azt írta, hogy Renzi népszavazási kezdeményezése ugrás volt az ismeretlenbe. Még nem volt olyan kormány a nyugati demokráciákban, amely ezer napos fennállás után túl tudott volna élni egy népszavazást, amelyen a miniszterelnök az igenek és a nemek arányához kötötte, hogy a helyén maradjon-e vagy sem. A lap szerint valószínű, hogy most a PD-ben is leszámolás következik. Keddre összehívták a párt vezetőségét, és valószínű, hogy Renzi a kormányfői szék után a párt vezetését is el fogja veszíteni.    Az Il Sole 24 Ore című gazdasági napilap azt hangsúlyozza, hogy nem lehet tovább várni a tettekkel a gazdaságban, a piacok nagyon gyors válaszokat várnak.

Ilyen válság még nem volt

A La Stampa szerint Pietro Grasso, a szenátus elnöke, Pier Carlo Padoan gazdasági és pénzügyminiszter vagy Graziano Delrio infrastrukturális minisztert lehet a következő olasz kormányfő. A lap szerint példa nélküli válság a mostani, mert a kormánynak megvan a többsége a törvényhozásban, de vereséget szenvedett a referendumon, az ellenzék viszont kisebbségben van, nem tud kormányt alakítani.

A La Stampa hozzáteszi, hogy az úgynevezett láthatatlanok, a Renzi által csendes többségnek nevezett egyszerű emberek szavaztak nemmel, azok, akik már nem hisznek a politikai vezetőknek. Az ország most rádöbbent, hogy létezik a nép mint olyan, amely képes fellázadni. A La Stampa szerint a népszavazáson a gazdasági válságban meggyengült középosztály - amely nem látja gyermekei és unokái jövőjét -, a munkanélküli fiatalok, valamint az állását a bevándorlóktól és a migránsoktól féltő munkásosztály szavazott nemmel, illetve mindazok, akik úgy érzik, magukra hagyták őket.

Beképzelt és hiú

A jobbközép, ellenzéki Il Giornale című lap szerint Renzi beképzeltsége és hiúsága miatt nem tudta jól felmérni a helyzetet. Hatalmas politikai örökséget herdált el, pedig kezdetben, 2014 februárjában nagyon sok reményt fűztek hozzá. Az olaszoknak nem volt elég a Renzi nyújtotta alamizsna, abból nem tudtak talpra állni. Renzi nem érzékelte, hogy félelem uralkodik az országban, és elhalványult az őhozzá fűzött remény. Ebben az instabil politikai helyzetben Brüsszel hamarosan ismét be fogja nyújtani Olaszországnak a számlát, többé nem fog szemet hunyni a túlzott olasz államadósság felett, meg fogja indítani miatta a túlzottdeficit-eljárást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG