2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A szíriai helyzet, illetve a terrorizmus elleni nemzetközi fellépés is napirendre fog kerülni David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök délutáni tárgyalásán - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Szijjártó Péter a két ország kapcsolatában fontos közös pontnak nevezte azt is, hogy a NATO-n belül és kívül is közösen harcolunk a terrorizmus ellen, ennek részeként a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet ellen.

Nincs olyan ügy, amely nehézséget okozna a két ország kapcsolatában, Nagy-Britannia fontos gazdasági, kereskedelmi partnerünk.

Szijjártó Péter szerint a súlyához mérten kevés szó esik a magyar-brit együttműködésről. Példaként említette, hogy Magyarországon is jelentős számban vannak brit vállalatok, amelyek több tízezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak.

Ha jót akar magának, inkább ne közlekedjen holnap a városban! Részletek >>>>

Ez nem zsarolás

A London által igényelt EU-reformokról szóló kérdésre válaszolva a külügyminiszter azt mondta: semmiképpen sem tekinthető zsarolásnak, ha valamely uniós tagállam olyan javaslatokat fogalmaz meg, amely meglátásuk szerint az Európai Unió erősödéséhez, helyzetének javulásához vezet.

Miről tárgyalt Kaczynskivel?

Az M1 műsorában Szijjártó Pétert kérdezték Orbán Viktor előző napi lengyelországi magánlátogatásáról is, amelyen találkozott Jaroslaw Kaczynskivel, a lengyel kormánypárt elnökével. Részletek Orbán lengyel látogatásáról >>>>

Elmondta, hogy rövidesen Magyarországra érkezik a lengyel külügyminiszter, február elején pedig hivatalos kétoldalú kormányfői találkozó lesz. A magyar-lengyel viszonyban rendkívül dinamikus kapcsolattartásra kell számítani a jövőben is - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 6. 06:01
Sorra dőltek meg a melegrekordok idén nyáron Magyarországon, miközben a szárazság is soha nem látott méreteket öltött. Hőhullámok, többlethalálozás, energiakrízis – a rossz hír, hogy a klímakutatók szerint az előttünk álló néhány évtizedben még szinte biztosan a globális átlaghőmérséklet emelkedésére kell számítani. Hazánk az éghajlati viszonyait tekintve egyre inkább Spanyolország középső vagy Görögország északi részéhez hasonlít.
Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG