Az elmúlt időszak adatsorai újabb bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a felzárkózó európai térség "sem fogja épségben megúszni" az euróövezeti viharokat, és az előremutató jelzőszámok arra vallanak, hogy Magyarország és Csehország már recesszióban lehet - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics közgazdászai előrejelzésükben közölték, hogy a közép-kelet-európai régió egészében jórészt stagnálásra számítanak 2012-ben az idei évre várt 4,5 százalékos átlagos térségi növekedés után, ám ha a valutaunió rendezetlen körülmények közepette szétesik, és ezt bankválság követi Nyugat-Európában, az a felzárkózó európai gazdaságokban a 2008-2009-essel vetekedő mélységű recessziót okozhat.
A csehek már recesszióban lehetnek
A cég szakértői szerint a közép-kelet-európai térségben Csehország a legnyitottabb gazdaság, és így az elsők között érzi meg az eszkalálódó euróválság következményeit. A felülvizsgált adatok szerint a cseh hazai össztermék az idei harmadik negyedévben a másodikhoz mérve 0,1 százalékkal csökkent, ám az eddigi jelzőszámok a negyedik negyedévre még rosszabb teljesítményt valószínűsítenek, így Csehország lehet jó eséllyel az első térségbeli gazdaság, amelyik visszasüllyed a recesszióba - áll a Capital Economics elemzésében.
A cég szerint ugyanakkor az eddigi adatok arra utalnak, hogy Csehországgal együtt a magyar gazdaság is már recesszióban lehet (recesszióról általában akkor beszélünk, ha két egymást követő negyedévben is zsugorodik a gazdaság, a harmadik negyedévi magyar GDP-adat azonban váratlanul jó lett). A Morgan Stanley november végén kiadott elemzése szerint a régiónkból csak Magyarország tölti recesszióban a következő évet.
A ház véleményének alátámasztására felidézte, hogy a magyar feldolgozóipar beszerzőmenedzser-indexe a múlt hónapban 2009 óta nem mért mélységbe süllyedt, a fogyasztói bizalom pedig "összeomlóban van (...), ami nem jó jel a háztartási fogyasztás szempontjából".
Bajban lehetünk mi is
A Capital Economics londoni elemzői keddi prognózisukban nem adtak számszerű becslést az általuk várt jövő évi magyar gazdasági teljesítményre, de korábbi előrejelzéseikben közölték, hogy 2012 egészére 1,5 százalékos GDP-visszaesésre számítanak Magyarországon.
Nincs konszenzus
Vannak más citybeli házak is, amelyek magyar GDP-csökkenést valószínűsítenek 2012-re, a jövő évi, egész éves magyarországi recesszió ugyanakkor nem konszenzusos előrejelzés Londonban.
A régió átalakulásának finanszírozására két évtizede létrehozott londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) legfrissebb átfogó előrejelzése a közép-európai és balti országcsoport egészében most 1,7 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít jövőre, éppen a felét a bank eggyel korábbi, júliusi negyedéves prognózisában szereplő 3,4 százalékos jövő évi előrejelzésnek.
Magyarországnak az EBRD a jövő évre 0,5 százalékos gazdasági növekedést jósolt az előző előrejelzésben szereplő 2,8 százalék helyett.
A UBS bankcsoport londoni befektetési és gazdaságelemző részlege legutóbbi prognózisában az általa eddig valószínűsített 0,2 százalékos növekedésről 0,7 százalékos visszaesésre módosította az euróövezeti gazdaság teljesítményére adott, 2012 egészére szóló becslését.
A ház londoni elemzői mindezek alapján azzal számolnak, hogy az európai felzárkózó térség is a vártnál jóval gyengébben teljesít jövőre. A cég új előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2012-ben stagnálni fog a UBS közgazdászai által eddig valószínűsített 0,5 százalékos növekedés helyett.
A BNP Paribas bankcsoport elemzőinek jelenleg érvényes előrejelzése szerint ugyanakkor a magyar GDP-érték az idén még 1,3 százalékkal növekszik, 2012 egészében azonban 0,9 százalékkal csökken.
A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni közgazdászainak új, felülvizsgált térségi prognózisa szerint az euróövezeti GDP-érték jövőre átlagosan 0,8 százalékkal csökken, és 2013-ban is csak 0,7 százalékkal emelkedik.
A GS londoni elemzői ennek megfelelően meredeken rontották a közép-európai térségre szóló előrejelzéseiket is, és közölték: Magyarországon az általuk eddig jósolt 1,1 százalékos GDP-növekedés helyett most már 0,5 százalékos gazdasági visszaesést várnak 2012-ben.
A Capital Economics szerint Csehország Kelet-Európa legnyitottabb gazdasága, elsőként fogja megérezni, ha az euróövezet szétesik. Magyarországgal együtt Csehországra is igaz lehet, hogy elsőkként zuhannak ismét recesszióba. Úgy tűnik, nem az "új tagállamok" lesznek majd az unió gazdasági motorjai jövőre.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
20 perce
-
Szerkezetkész alapokon: így gyorsítható fel a vállalati generatív AI bevezetése
körülbelül 1 órája
-
Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
körülbelül 1 órája
-
Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
2 órája
-
Bevásárolt a jóból a Tisza-kormány? Érkezik az új Starlink, ami a magyaroké is
3 órája
-
Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
4 órája
-
Százmilliárd forint forgott a héten a tőzsdén
5 órája
Mfor.hu Top24
- A nagy afrikai útépítés-biznisz: reagált a Duna Aszfalt az Eximbank-botrányra
- Megszavazták: marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa
- Egy 21 éves férfi a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
- Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
- Lombikprogram: ezekben az országokban 50 pluszos nőket bevállalnak
- Megvan, kit jelöl új alkotmánybírónak a Tisza
- Kardinális adatok érkeznek a magyar gazdaság állapotáról a jövő héten
Makro / Külgazdaság
Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 10:53
A verseny jelentkezési határideje 2026. szeptember 30., a pályázati dokumentáció leadási határideje 2026. október 15.
Makro / Külgazdaság
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság
Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság
Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság
Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság
Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság
Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem.
Makro / Külgazdaság
Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság
Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Heti top
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
- Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon? 2026. július 20. 09:06
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
2 órája
Nemzetközi
Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kim Kardashian még a bukott vizsgájából is pénzt csinál2026. július 26. 06:36 -
Nagybevásárlás közben 360 milliárdot fordított részvényeseire az OTP2026. július 26. 06:00 -
Ötmilliárd dollárt fektet a Claude fejlesztőjébe az AMD2026. július 25. 14:54 -
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Idén emelkedett a kereslet a nemzetközi befektetési szolgáltatások iránt – Klasszis Podcast
12:02
-
Öröklés: ezekre a buktatókra érdemes figyelni!
11:07
-
Az iráni háború aggasztja a magyar cégeket is
10:12
-
Megnyitja a kormány a pénzcsapot egy bajba jutott ágazat előtt
09:25
-
Erre az adatra Magyar Péterék is nagyon várnak
08:32
Turizmus Online cikkei
-
Gordon Ramsay: étteremnyitás Budapesten, ugyanakkor új évad a tévében
19:16
-
Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok
17:27
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
A vidék hírei
-
Jön az újabb hőhullám: Magyarország lehet Európa legforróbb pontja
08:38
-
Vágner Ákos: vizsgálják a Ráchegyet tehermentesítő út megépítésének lehetőségét
19:30
-
Hírek a garázsból: bemutatjuk a Chery-t
18:24
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
2026. július 26. 06:01
-
Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
2026. július 25. 14:31
-
Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
2026. július 25. 13:46
-
Eximbank-botrány: megszólalt a Duna Aszfalt az afrikai projektről
2026. július 25. 16:31
-
Bevásárolt a jóból a Tisza-kormány? Érkezik az új Starlink, ami a magyaroké is
2026. július 26. 10:11

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




