3p

Még nem, de sok vállalat kénytelen lehúzni a rolót a növekvő költségek miatt.

Az év első felében 16,2 százalékkal emelkedett a vállalati csődök száma Németországban az előző év azonos időszakához képest a Creditreform gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése alapján. A Creditreform az év első hat hónapjában 8400 cégcsődöt regisztrált, 16,2 százalékkal többet, mint az előző évi bázisidőszakban. Tájékoztatásuk szerint ennél nagyobb százalékos növekedésre utoljára 2002-ben volt példa.

A német vállalatok 85 százaléka termelési zavarral küzd. Fotó: Depositphotos
A német vállalatok 85 százaléka termelési zavarral küzd. Fotó: Depositphotos

"A túlzottan magas energia- és nyersanyagárak költségterheinek meg lett a következménye. A fizetésképtelenséget jelentők évek óta csökkenő számában most fordulat következett be" - mondta Patrik-Ludwig Hantzsch, a Creditreform gazdaságkutató intézet vezetője. Mindazonáltal az esetszámok növekedése ellenére is a bázist figyelembe véve sokkal inkább "normalizálódásról" van szó, mint "fizetésképtelenségi hullámról" - tette hozzá.

Véleménye szerint a romló fogyasztói hangulat is hozzájárult a helyzet alakulásához. "Az infláció elbizonytalanítja a fogyasztókat, és egyértelműen fékezi a vásárlási kedvet" - fogalmazott. Sok vállalat számára mostanában jelentkezik problémaként a koronavírus-válság idején nyújtott támogatás visszafizetésének az esedékessé válása is - jegyezte meg.

A vállalati csődök azonban az elmúlt évinél sokkal nagyobb mértékben érintették a közép- és nagyvállalati szektort. A tavalyi első félévi 68 ezerrel szemben az idén bejelentett csődök 125 ezer munkavállalót érintettek. "Az olyan nagy globális válságok, mint például a pandémia vagy az energiaár-infláció közvetlenebbül érintik a nagyvállalatokat" - mondta a szakértő.

A fogyasztói fizetésképtelenség-bejelentések száma viszont az előző évivel nagyjából megegyező, 33 ezer volt az év első felében. "Az energiaválság és az infláció hatása a fogyasztási oldalon még nem jelent meg a bejelentett fizetésképtelenségek számában" - mondta Hantzsch. Ennek egyik oka szerinte az, hogy a munkaerőpiac a jelenlegi recesszió ellenére is mindezidáig robusztusnak bizonyult.

A Creditreform megítélése szerint az év hátralévő részében is inkább a vállalati csődök növekedése várható, mint a fogyasztói fizetésképtelenségeké. "A vállalatok számára az üzleti környezet az infláció és az emelkedésnek indult kamatlábak miatt meglehetősen feszült marad" - mondta Hantzsch. "A vállalati csődbejelentések számának a növekedési üteme még gyorsulhat is." Legkésőbb jövőre azonban már a fogyasztói csődbejelentések is növekedésnek indulhatnak. A megélhetési költségek finanszírozhatóságával kapcsolatos aggodalom már erőteljesen emelkedik a fogyasztók körében - mutatott rá.

A Creditreform borús nézeteit az Allianz Trade hitelbiztosító társaság is osztja. Egy, még áprilisban publikált előrejelzésében a társaság az idén 17,8 ezer vállalati csőd bejelentésére számít, ami 22 százalékkal haladná meg a tavalyit. Azt azonban, hogy "csődhullámról" lenne szó az Allianz Trade sem tartja megfelelő kifejezésnek, mivel az előző évek bázisa "történelmileg alacsony" szintnek tekinthető.(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG